top of page


Bécsi otthon - Kultúrtörténeti séták 4.
Aki járt a Mediterráneum országaiban, észrevehette, hogy az olasz, spanyol, dalmát kisvárosokban az utcán zajlik az élet. Az emberek az utcáról belépnek a lakásba, jellemzően a konyhába, és állandóan ki-be járnak, ki-be kiabálnak egymásnak. Az utcán, a ház előtt zajlik a társadalmi és a családi élet, viszont a mediterrán utca az évszázadok által fényesre koptatott, patyolattiszta alabástrom- vagy márványburkolatával felér egy templom vagy palota csarnokával! A mediterrán embe
Másréti Kató Zoltán


„Éljen a Zentralfriedhof“ - Idill és elmúlás
Sajátos hangulatú, igazi különleges intézmény Bécs legnagyobb, egyben Európa második legnagyobb temetője, ahol nemcsak a halottak emlékét őrzik, hanem az osztrák történelem és kultúra eseményeit is. Ahol a bánat, a szomorúság, az elmúlás mellett helyet kapott az élet igenlése is. II. József osztrák császár, Mária Terézia császárnő fia a 18. század végén úgy akarta enyhíteni az osztrák főváros egyre sokasodó temetkezési költségeit, hogy 1784-ben kötelezővé tette a bécsi temető
Földvári Zsuzsa


NATO: egy mindenkiért, mindenki egyért? - Küszöbön álló orosz veszély
Az oroszokkal szemben megnyilvánuló európai veszélyérzetnek évszázados hagyományai vannak. Ismerve a történelmi tényeket, ez nem is csoda. Most ismét küszöbön álló orosz veszélyt jeleznek a katonai titkosszolgálatok, és az európaiak aggodalmai ismét magasra hágnak. Meg is van rá minden okunk. Az orosz-ukrán háború ötödik évének vége felé közeledik. Ezalatt az öt év alatt többször megfordult a hadiszerencse, végül beállt az állóháború, viszont időközben rendszerszintű változás
Másréti Kató Zoltán


Egy ház, három népcsoport
Szombaton hivatalosan is megnyílt Felsőőrött a Népcsoportok Háza, amely a burgenlandi magyar, horvát, valamint roma és szinti közösségek közös otthona lesz. Az új intézmény egyszerre kulturális központ, találkozóhely és a három népcsoport együttműködésének látványos szimbóluma. A megnyitó ünnepségen Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnök is részt vett. Az átadást egész napos programsorozat követte: bemutatkozások, kulturális események, előadások és beszélgetések vártá
Seidler Andrea


Osztrák sajtószemle: milliárdok, azbeszt, Debrecen – mozgalmas hét Magyarországról Ausztriában
Uniós milliárdok, azbeszt a határ mindkét oldalán és az izraeli válogatott, amely Debrecenben játssza hazai mérkőzéseit – meglehetősen sokszínű volt az elmúlt hét magyar mérlege az osztrák sajtóban. A témák ugyan különbözőek, de mindegyikben megjelenik egy közös szál: Magyarország és Ausztria kapcsolata, legyen szó uniós politikáról, határon átnyúló környezeti problémáról vagy éppen egy politikailag érzékeny sporteseményről. EU-pénzek és az új magyar kormány Az osztrák sajtób
Csire Márta


Vágatlanul - Buda György
Lendvai Zsóka negyedik vendége Buda György Bécsben élő magyar műfordító, magyar szépirodalmat fordít németre, többek között Kertész Imre, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos és Esterházy Péter műveit. A beszélgetésben elmeséli, miért nem lett végül geológus, szó esik a lefordíthatatlan kifejezésekről, az osztrák és a német nyelv különbségeiről, a műfordítás megbecsültségéről és taníthatóságáról, és persze a mesterséges intelligenciáról.
Bécsi Napló


Sokféle egyesület, közös célok – Miért van szükség ernyőszervezetre?
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy szükség van-e arra, hogy különböző egyesületek egy ernyőszervezet keretében közösen lépjenek fel, hiszen önállóan is képesek rendezvényeik megszervezésére, tagjaik támogatására és gondozására, pályázatok benyújtására, valamint saját programjaik kialakítására. Megvan a saját vezetőségük, történetük és kapcsolatrendszerük. Mi szükség van tehát még egy fölöttük álló szervezetre, amely megpróbálja mindezeket a tevékenységeket közös tető alá hoz
Seidler Andrea


Szenvedélyből vállalkozás – Kutas Julia és a Hidden Kitchen
Ma a Hidden Kitchenben, Bécs belvárosában, a Färbergassén vagyunk, és a márka tulajdonosával és megálmodójával, Julia Kutassal beszélgetünk. A neve azt sejteti, hogy magyar származású – rögtön ehhez kapcsolódik az első kérdésem. Seidler Andrea: Juli, mesélnél nekünk egy kicsit a családi hátteredről? Julia Kutas: Szívesen. Tulajdonképpen száz százalékban magyar vagyok. Mindkét szülőm magyar, illetve az volt, én viszont első generációsként már Bécsben születtem. Édesanyám a het
Seidler Andrea


Osztrák sajtószemle: Külpolitikai fordulat és belpolitikai feszültségek Magyarországon
Szeptember közepén az osztrák sajtó több, egymástól eltérő témával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal. A Der Standard Magyar Péter külpolitikai irányváltását és az Orbán-korszak egyes jogszabályainak módosítását emelte ki, a Die Presse az előző külügyminiszterrel szembeni büntetőfeljelentésről írt, az ORF az LGBTQ-szabályozás átalakítását, a Krone pedig az új kormány alkotmányos változtatásaival szembeni tiltakozást mutatta be. A héten nem volt olyan magyarországi hír,
Csire Márta


Mindennapi olajunkat add meg nékünk ma…
Szabad-e a kőolajat a kenyérhez hasonlítanunk, és vele parafrazálnunk a kereszténység legfontosabb imádságát? Pedig ez a valóság… Jó ideje annyira kőolajfüggővé vált a világgazdaság és a Földön élő emberek mindennapi élete, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen volt az élet az olaj előtt. Pedig Edwin L. Drake 1859-ben fúrta meg első olajkútját Pennsylvaniában, vagyis az olajkorszak mindössze 167 éve tart. Az ipari forradalom és általa a Brit Birodalom a szén kitermelésének és f
Másréti Kató Zoltán


„Egy sok ezer darabos puzzle-t megpróbálni másképp összerakni”
Hogyan lehet egy közel 300 oldalas, regényterjedelmű Schnitzler-drámából színpadi előadást létrehozni? Gáspár Ildikó mintegy 200 oldalt húzott a Komödie der Verführung eredeti szövegéből, a szereplők számát 25-ről 13-ra csökkentette, és korabeli bécsi kabarészövegekkel, valamint a Csárdáskirálynő dalaival építette újra a történetet. A Theater in der Josefstadtban bemutatott előadás kapcsán a rendezővel többek között arról beszélgettünk, hogyan lehet egy régi művet mai szemmel
Lendvai Zsóka


Több mint egyesületi iskolák – a magyaroktatás új útjai Bécsben
Bécs magyaroktatási térképe jóval gazdagabb annál, mint amit egy gyors internetes keresés alapján látni lehet. Három meghatározó műhely, három különböző karakter, több tucat lehetőség – és egy új eszköz, a Bécsi Magyar Iskola Programválasztója, amely segít eligazodni közöttük.
Bécsi Napló


Erasmus újra – egy magyar–uniós konfliktus osztrák szemmel
A 2022-ben uniós döntéssel kizárt 21 magyar egyetem a 2026/27-es tanévtől ismét bekapcsolódhat az Erasmus+ programba. A visszatérés egy többéves magyar–uniós vita végére tehet pontot, amelynek középpontjában az egyetemek alapítványi átalakítása, a kuratóriumok politikai összetétele és az uniós pénzek felhasználásának garanciái álltak. A fejleménynek Ausztriában is van gyakorlati jelentősége, hiszen az osztrák és magyar egyetemek között kiterjedt hallgatói és oktatói mobilitás
Csire Márta


A fordítástámogatás nem politikai kérdés
A magyar irodalom nemzetközi reprezentációjának feladatát éppúgy magához ragadta az elmúlt évtizedek központosításra törekvő Fidesz-korszaka, mint sok minden mást. Nagyjából hasonló „sikereket” is ért el benne. Hiába hirdették hangosan a Demeter Szilárd-féle „irodalmi erőtér”-építés egyik fontos feladataként a magyar irodalom nemzetközi felemelését: a központosítás, a műfordítás korábbi bevált gyakorlatainak és műhelyeinek szétverése megtette a hatását. „A fordítástámogatás k
Markó Anita


Zsíros, de finom - A háromszáz éves bécsi kolbászkifőzdék
Mitől maradtak fenn és nyertek egyre több jogot a bécsi kolbász- és virslifőzők? Az ízletes, gyorsan elfogyasztható falatoktól, a rafinált ízektől? A törzsvendégek, az elemzők és az árusok a humorral és kedvességgel átitatott bodegák különleges hangulatát nevezik legfontosabb vonzerejüknek. Vidám vásárok, sátoros ünnepek, cirkuszi mulatságok hangulatát idézik az egyszeri látogatók számára az Ausztriában, de leginkább Bécsben és Linzben illatozó Würstelstandok, kolbászházacská
Földvári Zsuzsa


Orbán bécsi öröksége: mi marad az MCC után?
A magyarországi politikai fordulatnak Bécsben is van kézzelfogható következménye. Az Orbán-korszakban jelentős állami vagyont kapott Mathias Corvinus Collegium mögött álló alapítvány július végén megszűnt, és ezzel bizonytalanná vált az MCC által megszerzett bécsi magánegyetem, a Modul University Vienna jövőbeli tulajdonosi és finanszírozási háttere. Az ORF ZIB 2 riportjában Peter Techet történész az MCC nemzetközi terjeszkedését az Orbán-rendszer politikai hálózatépítésének
Csire Márta


Meghalt Nádas Péter
83 éves korában meghalt Nádas Péter, a kortárs magyar és európai irodalom egyik legjelentősebb alakja. 1942. október 14-én született Budapesten. Gyermekkorát meghatározta a háború, a holokauszt utáni világ, édesanyja korai halála és édesapja öngyilkossága. Családja a holokausztot bujkálva, hamis papírokkal élte túl. Ezek az élmények későbbi életművének is fontos rétegeivé váltak. Fiatalon fotóriporterként és újságíróként dolgozott, majd az írásnak szentelte életét. 1967-ben j
Csire Márta


Raiding / Doborján 2026
Idén ünnepli 20. évfordulóját a doborjáni Liszt Központ, amely tematikus programok sorozatát kínálja az egész évadban. Ezek közül a legfontosabb a Liszt Fesztivál, mely októberben lesz. A szervezők különböző meglepetésekkel várják a látogatókat egész évben Raidingban (Doborján). Fetes Kata: Raidingban (Doborján) a Liszt Központ igazgatósági asszisztense Puskás Péter. Egyik feladata, hogy összehangolja a múzeum, a fesztivál és az aktuális szezon eseményeit oly módon, hogy az b
Fetes Kata


Magyar szó, közös játék – nyári táborok a Bécsi Magyar Iskolában
A nyári szünet sok család számára komoly fejtörést jelent: hogyan töltsék a gyerekek a vakációt úgy, hogy közben tartalmas élményekkel gazdagodjanak, új barátokat szerezzenek és közösségben lehessenek? A Bécsi Magyar Iskola idei nyári táborai éppen erre kínálnak lehetőséget. Idén nyáron eddig két tábor valósult meg – a Mesés világ tábor és az Időutazó tábor –, jelenleg pedig javában zajlik a Musical tábor. A táborok egyik legnagyobb értéke, hogy a gyermekek játékos formában g
Győri Zsófi


Amikor elfogy a hűtővíz: Paks az osztrák sajtó tükrében
A Duna rekordalacsony vízállása nemcsak Paks működését állította próbatétel elé, hanem új kérdéseket is felvetett az atomerőmű hosszú távú biztonságáról. Miközben Magyarország a hűtés biztosítására keresi a megoldást, az osztrák sajtó a paksi eseményeket a klímaváltozás, az aszály és Paks II. jövőjének összefüggésében vizsgálja. De mit lát a szomszédos, hagyományosan atomellenes Ausztria a magyar atomerőmű körüli problémákból? Ausztria azon országok közé tartozik, ahol az...
Csire Márta
bottom of page
