top of page


Mit köszönhetünk a Habsburgoknak? – Epizódok egy hosszú történelmi kapcsolat történetéből
A magyar közgondolkodásban a Habsburgok Árpád-házi királyainkhoz képest sokkal mostohább helyen vannak, pedig tagjai ugyanolyan törvényes magyar királyok voltak. Sőt, éppen ez a család uralkodott Magyarországon a leghosszabb ideig: a 15. század közepén trónra lépett két királlyal együtt összesen mintegy 400 éven át. A leghosszabb ideig a magyar trónon ülő hat királyunk közül is négy ebből a dinasztiából került ki (Ferenc József, I. Lipót, Ferenc és Mária Terézia), így döntően
ifj. Bertényi Iván


Színes múzeumi körkép: Picassótól Vasarelyig
Berobbant a Wien Museum és az Albertina új kiállítása, kevésbé ismert alkotókkal hódít a Leopold Múzeum és az Unteres Belvedere. Tartsanak velünk egy virtuális őszi múzeumi sétára. “Mostan színes tintákról álmodom” – írta egy jó évszázaddal ezelőtt Kosztolányi Dezső, mi pedig elcsodálkozunk a Wien Museum Farbenspiel (Színjáték) című kiállításán, milyen sokáig tartott az emberiségnek, amíg felfedezte a színkeverést, amivel aztán végre színezhette a ruhákat, tintákat, lelkeket.
Dénes Tamás


Bécsi otthon - Kultúrtörténeti séták 4.
Aki járt a Mediterráneum országaiban, észrevehette, hogy az olasz, spanyol, dalmát kisvárosokban az utcán zajlik az élet. Az emberek az utcáról belépnek a lakásba, jellemzően a konyhába, és állandóan ki-be járnak, ki-be kiabálnak egymásnak. Az utcán, a ház előtt zajlik a társadalmi és a családi élet, viszont a mediterrán utca az évszázadok által fényesre koptatott, patyolattiszta alabástrom- vagy márványburkolatával felér egy templom vagy palota csarnokával! A mediterrán embe
Másréti Kató Zoltán


„Éljen a Zentralfriedhof“ - Idill és elmúlás
Sajátos hangulatú, igazi különleges intézmény Bécs legnagyobb, egyben Európa második legnagyobb temetője, ahol nemcsak a halottak emlékét őrzik, hanem az osztrák történelem és kultúra eseményeit is. Ahol a bánat, a szomorúság, az elmúlás mellett helyet kapott az élet igenlése is. II. József osztrák császár, Mária Terézia császárnő fia a 18. század végén úgy akarta enyhíteni az osztrák főváros egyre sokasodó temetkezési költségeit, hogy 1784-ben kötelezővé tette a bécsi temető
Földvári Zsuzsa


Vasarely és Marc Adrian – Két út a mozgó képhez
Victor Vasarely, a Pécsen született világhírű magyar származású művész 120. születési évfordulóján a bécsi Albertina Modern különleges kiállítással tiszteleg előtte. A VASARELY & ADRIAN – Dynamische Raster című tárlat Vasarely és az osztrák Marc Adrian művészetét állítja párbeszédbe. Az op-art két meghatározó alakjának munkáin keresztül a kiállítás az optikai illúzió, a mozgás, a geometrikus formák és az érzékelés kérdéseit vizsgálja.
Csire Márta


„Egy sok ezer darabos puzzle-t megpróbálni másképp összerakni”
Hogyan lehet egy közel 300 oldalas, regényterjedelmű Schnitzler-drámából színpadi előadást létrehozni? Gáspár Ildikó mintegy 200 oldalt húzott a Komödie der Verführung eredeti szövegéből, a szereplők számát 25-ről 13-ra csökkentette, és korabeli bécsi kabarészövegekkel, valamint a Csárdáskirálynő dalaival építette újra a történetet. A Theater in der Josefstadtban bemutatott előadás kapcsán a rendezővel többek között arról beszélgettünk, hogyan lehet egy régi művet mai szemmel
Lendvai Zsóka
bottom of page
