Vasarely és Marc Adrian – Két út a mozgó képhez

Csire Márta

2 nappal ezelőtt

4 perc olvasás

Hogyan lehet mozgásra bírni egy mozdulatlan képet? Victor Vasarely geometrikus formákkal és optikai illúziókkal, Marc Adrian pedig filmmel, fénnyel és áttetsző anyagokkal kereste erre a választ. A két, eltérő művészi utat bejáró alkotó most a bécsi Albertina Modern kiállításán kerül párbeszédbe egymással. A VASARELY & ADRIAN – Dynamische Raster című tárlat a látás, a mozgás és az érzékelés határait vizsgálja – miközben Vasarely születésének 120. évfordulója külön aktualitást ad a találkozásnak.

Vasarely neve hallatán a legtöbb embernek valószínűleg az ikonikus zebrák jutnak eszébe: a fekete-fehér, hullámzó zebratestek, amelyek szinte teljes egészében ívelt fekete-fehér sávokból épülnek fel. A csíkok és az állatok körvonalai alkotják az egész képet, miközben optikai illúziót hoznak létre: a zebrák teste szinte hajlik, hullámzik, mozog.

Vasarely különösen fontos a magyaroknak, mert magyar származású, világhírű művész volt, bár életének nagy részét Franciaországban töltötte. Vásárhelyi Győző néven született 1906-ban Pécsen. Gyermekkorának jelentős részét Trencsénben és Pöstyénben töltötte, majd 1919-ben családjával Budapestre költözött. Először orvostudományt kezdett tanulni, de körülbelül két év után rájött, hogy inkább a művészet és a grafika érdekli.

Az 1920-as években a budapesti Műhely Akadémián, Bortnyik Sándor iskolájában tanult. Az iskola a Bauhaus modern, geometrikus szemléletéhez állt közel. Ez nagy hatással volt Vasarelyre: megtanulta, hogy a művészetben nemcsak a természet ábrázolása lehet fontos, hanem a geometria, a forma, a színek és a tér is.

1930-ban Párizsba költözött, ahol kezdetben grafikusként és reklámtervezőként dolgozott. Később egyre inkább a geometrikus absztrakció felé fordult. Kísérletezni kezdett azzal, hogyan lehet egyszerű formákkal és színekkel olyan képeket létrehozni, amelyek mozognak vagy térhatásúnak tűnnek, miközben valójában sík felületen vannak.

Az 1950-es és 1960-as években vált igazán világhírűvé. Műveinek egyik legismertebb jellegzetessége az optikai illúzió: a néző úgy érezheti, hogy a formák kidomborodnak, behorpadnak, mozognak vagy forognak. Vasarely az op-art, vagyis az optikai művészet egyik legfontosabb alakjává vált.

Úgy gondolta, hogy a modern művészetnek széles körben hozzáférhetőnek kell lennie, ezért sokat foglalkozott sokszorosítható grafikákkal és az építészethez kapcsolódó művészettel is.

Érdekesség, hogy fia, Yvaral (Jean-Pierre Vasarely) közreműködésével részt vett a Renault híres, gyémánt alakú emblémájának 1972-es modernizálásában. De a popkultúrára is hatással volt. David Bowie 1969-es, eredetileg David Bowie című albumának – amely később Space Oddity címmel jelent meg újra – borítóján Vernon Dewhurst brit fotós Bowie-portréja Vasarely CTA 25 Neg című op-art művére került rá. Az absztrakt, „űrbéli”, pszichedelikus háttér jól illett Bowie korai korszakához. Bowie egyébként 1977-ben személyesen is meglátogatta Vasarelyt a műtermében.

Victor Vasarely 1997-ben hunyt el Párizsban, 90 éves korában.

Victor Vasarely: Trivega (1976) Albertina Wien; Sammlung Batliner (@Wien 2026 Mischa Nawrata)
Victor Vasarely: Markab (Neg.), 1953. Albertina Wien – Sammlung Batliner. © Bildrecht, Wien, 2025
Victor Vasarely: Novega, 1981. Albertina Wien – Sammlung Batliner. Foto: Albertina Wien. © Bildrecht
Victor Vasarely: GYK-K2, 1974. Albertina Wien – Sammlung Batliner. Foto: Albertina Wien. © Bildrecht
Victor Vasarely: Kiu-Siu, 1963. Albertina Wien – The Essl Collection. © Bildrecht, Wien, 2025

2026 – a jubileumi év

2026-ban Magyarországon és Franciaországban is számos programmal emlékeznek Vasarely születésének 120. évfordulójára. Magyarországon különösen Pécsen és Budapesten rendeznek jubileumi kiállításokat és kulturális programokat. Néhány a magyarországi rendezvények közül:

Szülővárosában, Pécsett megújult a Vasarely Múzeum, amely 2026-ban fennállásának 50. évfordulóját is ünnepli, és 2026 áprilisában Victor Vasarely nevét kapta egy tér is.
Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban május 15. és augusztus 16. között volt látható a több mint 140 művet bemutató VASARELY 120 című nagy retrospektív kiállítás.
A Millennium Házában található NEO Kortárs Művészeti Térben pedig a VASARELY DON'T GO HOME! című kiállítás látható október 4-ig. A tárlat azt vizsgálja, hogyan vált Vasarely művészete a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetének egyik fontos hivatkozási pontjává, és hogyan kapcsolódik a korszak konstrukcióval, illúzióval és szerialitással kapcsolatos törekvéseihez.
Ha az emlékévben valaki Bécsben szeretne egy Vasarely-kiállításra elmenni, megteheti: az ALBERTINA MODERN az évforduló évében, de nem közvetlenül a 120. születésnap alkalmából tiszteleg a művész előtt. A VASARELY & ADRIAN – Dynamische Raster című kiállítás nem egyszerűen egy „120 éves Vasarely” retrospektív. Vasarelyt az osztrák Marc Adriannal, az op-art és az optikai művészet fontos alakjával állítja párbeszédbe.

Marc Adrian (1930–2008) osztrák képzőművész, filmkészítő és médiaművész volt. Közel 25 évvel fiatalabb Vasarelynél. Művészetének központi kérdései közé tartozott, hogyan lehet mozgást, változást és optikai illúziót létrehozni a művészetben.

Nem maradt meg egyszerűen a festészetnél: kísérletezett filmmel, fényképpel, áttetsző anyagokkal, kinetikus és médiaművészeti megoldásokkal, vagyis azzal, hogyan lehet a képet és a néző érzékelését mozgásba hozni. Adrian hasonló kérdéseket vizsgált, mint Vasarely, de eltérő művészi eszközökkel és sokkal inkább a mozgókép és a médiaművészet felé haladva. A bécsi kiállítás éppen ezt a kapcsolatot állítja középpontba.

Vasarely és Adrian több kiállításon is szerepeltek együtt, többek között 1965-ben a New York-i Museum of Modern Art legendás The Responsive Eye című tárlatán. Ez az egyik legfontosabb op-art kiállítás volt: Vasarely már ekkor nemzetközileg ismert művésznek számított, Adrian pedig az egyetlen osztrák művészként vett részt rajta.

Mi köti össze Adriant és Vasarelyt?

A legfontosabb kapocs a két művész között az op-art és az érzékelés vizsgálata. Adrian nem volt Vasarely tanítványa vagy közvetlen munkatársa; a köztük lévő kapcsolatot elsősorban a közös művészettörténeti közeg és a hasonló problémák iránti érdeklődés adja.

Vasarely az 1950-es évektől geometrikus formákkal, rácsokkal, kontrasztokkal és színekkel érte el, hogy a szemünk mozgást, rezgést vagy térmélységet érzékeljen ott, ahol valójában csak egy sík kép van. Adrian hasonló kérdést tett fel, de más eszközökkel. A mozgás, az áttetszőség, a film és a különböző médiumok segítségével azt kutatta, hogyan változhat meg a kép és a néző érzékelése. A bécsi kiállítás egymás mellé helyezi a műveiket, és azt vizsgálja, hogyan közelítettek hasonló kérdésekhez eltérő eszközökkel.

Marc Adrian: M5, 1959. Privatsammlung Conzatti.

Mi ennek a „párbeszédnek” a lényege?

Mindkettő a néző látását teszi próbára. Vasarely geometrikus formákkal, rácsokkal, erős szín- és fekete-fehér kontrasztokkal éri el, hogy a sík kép mozogni, vibrálni vagy térbeli alakzatnak tűnjön. Adriannál a mozgás és a változás más médiumok és anyagok bevonásával válik hangsúlyossá.

Vasarely inkább azt a kérdést feszegeti, hogyan látunk, Adrian pedig azt, hogyan változtatható meg maga a kép és az érzékelés. Vasarelynél egy statikus kép képes optikai mozgás érzetét kelteni, Adrian pedig a film, az áttetsző anyagok, a montázs és más médiumok segítségével viszi tovább ezt a gondolatot.

A „rács” mindkettőjüknél fontos, de másképp működik. Vasarelynél a geometrikus rács optikai rendszer: a formák és színek elmozdulónak, kidomborodónak vagy behorpadónak látszanak. Adriannál a geometrikus szerkezetek gyakran képi rétegekkel, áttetszőséggel és mozgással kapcsolódnak össze. Ezért a kiállítás alcíme is Dynamische Raster, vagyis Dinamikus rácsok.

A bécsi VASARELY & ADRIAN kiállítás valóban izgalmas művészeti párbeszédet hoz létre a két művész között. A geometrikus formák, vibráló színek és optikai illúziók nemcsak látványosak, hanem arra is ráveszik a látogatót, hogy saját érzékelésének működését tapasztalja meg. A kiállítás így egyszerre könnyen befogadható, látványos és művészettörténetileg is érdekes, miközben izgalmas kontextusban mutatja be a magyar származású, nemzetközileg elismert művész alkotásait az osztrák fővárosban.

A tárlat 2026. június 26-án nyílt, és 2027. január 10-ig látogatható az Albertina Modernben.