Bécsi otthon - Kultúrtörténeti séták 4.
Aki járt a Mediterráneum országaiban, észrevehette, hogy az olasz, spanyol, dalmát kisvárosokban az utcán zajlik az élet. Az emberek az utcáról belépnek a lakásba, jellemzően a konyhába, és állandóan ki-be járnak, ki-be kiabálnak egymásnak. Az utcán, a ház előtt zajlik a társadalmi és a családi élet, viszont a mediterrán utca az évszázadok által fényesre koptatott, patyolattiszta alabástrom- vagy márványburkolatával felér egy templom vagy palota csarnokával! A mediterrán emberben nincs igény az intim félrevonulásra, még szerelmi viszonyait is az utcán, köztereken éli ki. Értem ezalatt az udvarlás teátrális gesztusait, a szerenádokat, a szavalást, az állandóan és spontánul felcsendülő dalolást...
Bécs északabbra, Közép-Európában van, az élet minden vonatkozásában sokkal visszafogottabb. Ennek ellenére Bécs már a középkorban is nagyon sokszínű, eleven és hangos város volt, míg az újkorban kifejlesztette a „bécsi kávéház” társadalmilag nélkülözhetetlen intézményét, amely kis túlzással akár a mediterrán utca analógiája is lehetne: a társadalmi és az üzleti élet, sokszor még a családi találkozások sem voltak a kávéházak nélkül elképzelhetők. A bécsi polgár életformája még ma is elválaszthatatlan a kávéházi kultúrától, pedig e nagy múltú intézmény már több, úgynevezett „Kaffeehaussterben”-hullámon esett át; a maradék csak hírmondója a dicső múltnak.
A napóleoni háborúk lezárásaképpen a Bécsi Kongresszus (1814–15) előbb alaposan kitáncolta magát, aztán újra felosztotta Európát. Metternich herceg konszolidálta hatalmát: elsősorban a Habsburg Birodalomban, de egész Európára kiterjedő titkosrendőr-hálózatot szervezett, olyat, hogy azt még a hírhedt francia rendőrminiszter, Fouché is megirigyelhette volna! A Švejkben annyit emlegetett és kifigurázott osztrák-magyar monarchiabeli titkosrendőrség már csak dekadens árnyéka volt a Metternich-féle rendőrségnek.
Mit tehetett a (kis)polgár, aki megszokott kávéházában és a nyilvános köztereken már nem érezte biztonságban magát, hiszen mindenütt besúgós titkosrendőrök szimatoltak?! Lehet így nyugodtan kávét szürcsölgetni, beszélgetni és társasjátékozni? Nem lehet! Az emberek egyre inkább otthon maradtak, otthonülők lettek, aki pedig sokat ül otthon, az jól teszi, ha szépen berendezkedik. A biedermeier kispolgárai pontosan ezt tették: kényelmesen berendezték otthonukat, és társadalmi, családi életüket is az addig megszokott kávéházak helyett otthonukban élték tovább. A biedermeier otthon varázsa hatást gyakorolt a teljes társadalomra: a kispolgári életforma megmaradt ugyan eredeti köreiben, de lakberendezési tárgyainak formavilága meghódította a nagypolgárság és az arisztokrácia legfelsőbb köreit is, sőt még a templomokba is bejutott. Erzsébet királyné és I. Ferenc József hofburg- és schönbrunnbeli „háztartásai” tele voltak biedermeier bútorokkal – luxuskivitelben.
Ha megfigyeljük a biedermeier bútorait, megjelenésükben, de technikai kivitelezésükben is jelentős különbséget látunk a barokk kor bútoraihoz képest. A barokk bútorok, még akkor is, ha mindennapi használatra készültek, méreteikben, bonyolult idomaikban és időigényes díszítésükben reprezentativitásra törekedtek. Nem így a biedermeier bútorok! A díszítés, a berakás elmarad, ritkán látni intarziát, viszont sárga-barna, meleg és természetes tónusokban, politúros magasfényben pompáznak a furnérozott felületek. Ehhez egy technikai újítás is kellett, amely szépen bizonyítja, hogy a korszellem, az emberi igények és a technikai lehetőségek mindig kéz a kézben járnak. A biedermeier legkedveltebb fafajtái, a dió, a cseresznye és a kőris mind őshonos fafajok. A román korban és a gótikában kizárólag tömör fával dolgoztak. A reneszánsz sem furnérozott, hanem a keret-betét megoldással hozta létre a tetszetős nagy felületeket. A barokk már tudott vastag furnért (svartnit) vágni, olyat, mint egy vékony deszkát, hiszen úgy vágták azt is, akár a deszkát: egy ember fent az állványon, a másik alatta, és úgy húzták fel-le a fűrészt. Legjobb esetben fél centiméter vastag falemezeket vágtak, így nem lehetett hatékony a bútorgyártás. A 19. század elejére, vagyis a biedermeier idejére kidolgozták a vékony, valódi furnér előállítását, lehetővé téve ezáltal a bútorok első „tömegtermelését”. A drága barokk bútorokat csak a gazdag arisztokraták és a nagypolgárság engedhették meg maguknak, de a neoklasszicista biedermeier stílus berendezési tárgyait már a kispolgárság számára is hozzáférhető áron állították elő az asztalosműhelyekben és a manufaktúrákban. Az állandósult alapformák megtartása és ismétlése mellett a korszak szépérzékkel felvértezett mesterembereinek köszönhetjük a nagyfokú formagazdagságot.
A biedermeier tipikusan a német nyelvterület stílusa, és Bécs különösen jeleskedett a stílus megteremtésében és elterjesztésében. A biedermeier otthon központi része a szalon, amelyben a számos bútordarab között három kötelezően jelen volt: a csodaszépen elkészített köpőcsésze, a játékasztal és a zongora. A hetedik kerületben, Neubauban található Kaiserliche Hofmobiliendepot-ban, mai nevén Möbelmuseumban, lenyűgöző köpőcsésze-gyűjtemény látható. Ez a múzeum a hajdani császári bútorlerakatból jött létre, és több mint 100 000 lakberendezési tárgyával méltán tartozik a műfaj élvonalába. Az udvari bútorlerakat a tágabb értelemben vett császári és főhercegi családok igényeit szolgálta ki. Ezek számos kastéllyal rendelkeztek, amelyeket jól meghatározott program szerint körbelátogattak, és állandóan újrabútoroztak, átrendeztek. Ebben a lerakatban volt miben válogatni! A múzeum jelentős része ma is raktárkiállítás. Olyan relikviákat őriz, mint Mária Terézia édesanyjának, Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteli hercegnőnek a tolószéke, vagy a koporsó, amelyben a szerencsétlen I. Miksa mexikói császár, I. Ferenc József öccse holttestét hazahozták, miután 1867 nyarán kivégezték őt a Benito Juárez vezette mexikói republikánus erők. Itt látható II. József, a kalapos király kedvenc íróasztala és számos személyes tárgya is. A Möbelmuseum földszintjén a császári udvar számtalan lakberendezési tárgyát figyelhetjük meg, az emeleten pedig számos biedermeier szobabelső van berendezve – a teljesség igényével. A kispolgári szobabelsők meleg otthonok, kellemes letelepedésre, barátságos csevegésre hívogatnak. Ott áll mindenütt a zongora, sokfelé a festő- és a hímzőállvány, valamint az elmaradhatatlan játékasztal is. Könyvek is sorakoznak a polcokon, hiszen a lakók sokat olvastak, művelt emberek voltak.
A másik jelentős múzeum, ahol a bécsi történelmi stílusokról, illetve azok lakberendezési kultúrájáról gazdag anyagot tanulmányozhatunk, a Museum für Angewandte Kunst (MAK), vagyis az Iparművészeti Múzeum. A múzeum emeleti, nagy kiállítótermében a számos kiállított biedermeier bútor között két, számomra különösen kedves darab található. Az egyik Sisi kedvelt, híres, félhold alakú íróasztala Schönbrunnból, míg a másik egy csodaszép, 1842-ben készült szekreter, amely az erdélyi Brassóban (Kronstadt) készült.
Aki a bécsi otthont behatóbban szeretné tanulmányozni, annak nemcsak a nagy múzeumi gyűjtemények állnak a rendelkezésére. Az első kerületben, a Dorotheergasse 17. szám alatt található a híres Palais Dorotheum, a világ egyik legrégebbi aukciósháza, amelyet I. József német-római császár alapított 1707-ben. Leírhatatlan bőségben találjuk itt a különféle tárgycsoportokat: az ékszerektől a hangszereken, a porcelán-, üveg- és ezüstneműn át a festményekig és a bútorokig. A bizonytalan kimenetelű aukciókra sem kell járni: a legtöbb tárgy fix áron is megvásárolható, míg a gyűjtemények vásárlási szándék nélkül is látogathatók.
A Dorotheumban vásárolt tárgyak eredetiségi tanúsítvánnyal rendelkezhetnek, ennek természetesen megvan az ára. Megfelelő ismeretekkel felvértezve azonban sokfelé muzeális értékekre lelhetünk Bécsben: bejárhatjuk a kisebb-nagyobb antikváriumokat, a különleges Die Glasfabrik antikkereskedés négy szintjét, esetleg a Bécs környéki hatalmas Antikhallékat (antikpiaci csarnokok), amelyek rendezett káoszában a hozzáértő szem gyakran autentikus értékekre akad, nemritkán hozzáférhető áron. A bécsi kincsvadászat különleges helye és intézménye a Naschmarkt, amelynek minden szombat délelőtt nyitva tartó, hatalmas bolhapiaca számtalan izgalmas meglepetést tartogat. De vigyázat, mert a hozzá nem értő dilettánst és a turistákat bizony kegyetlenül „megcsípkedi” ez a bolhapiac – és csúnyán meg is kopasztja.
