Fanyűvők – A Thonet testvérek (Kultúrtörténeti séták 3.)
- Másréti Kató Zoltán
- 3 nappal ezelőtt
- 5 perc olvasás
Igazából fagyúrók lennének, de magyar nyelven a vasat gyúrják, a fát pedig nyűvik. Legtalálóbban mégis fahajlítóknak hívhatnánk őket. Olyan borbély, aki futtában borotválja meg a nyulat, csak a népmesében létezik – de ezek a Thonet-gyerekek képesek voltak csokrot kötni akár egy bükkfaszéklábra is! Ma már semmin sem csodálkozunk, de akkoriban bizony ez nagy szenzáció volt. Persze nem a Thonet testvérek voltak ennyire ügyesek, hanem az apjuk, Michael Thonet asztalosmester, aki kidolgozta a fahajlítási eljárást, és látványosan alkalmazta azt a székgyártás tömegtermelésében. Mert amit Henry Ford jelent az autógyártásnak, azt fémjelzi Thonet neve a bútoriparban.
Michael Thonet egy Felső-Rajna menti kisvárosból, Boppardból származott, és földije, Metternich herceg invitálta őt Bécsbe. A Metternich család ősi fészke Koblenzben van, Boppard pedig csak néhány kilométerre található ettől a várostól. Metternichnek egy koblenzi iparművészeti kiállításon tűntek fel Thonet asztalosmester kísérleti bútorai, amelyek között furnérrétegekből ragasztott, hajlított idomú székek is voltak. „Boppardban szegény ember marad, menjen Bécsbe” – javasolta Metternich kancellár Michael Thonetnek. És igaza volt!
Meister Thonet vesszőparipája a hajlított idomú székek előállítása volt. Nem volt teljesen egyedül ebben a törekvésében: néhányan mások is próbálkoztak ezzel. Eleinte a legkézenfekvőbb megoldásnak a furnérrétegek formába préselését és összeragasztását tartotta, és nem is dolgozott eredménytelenül. Ez a megoldás azonban gazdaságtalannak bizonyult, hiszen egyedi darabok és kisszériák előállítására volt csak alkalmas, nagyobb mennyiség gyártására nem. Márpedig a 19. században egyre erőteljesebben jelent meg a tömegtermelés iránti igény.
Szenvedélyes kísérletező lévén Thonet hitelt vett fel, hogy eljárását Párizsban szabadalmaztassa, de a befektetői érdektelenség miatt végül csődbe ment. Legjobbkor jött hát Metternich biztatása, és Thonet – egyelőre egyedül, családját hátrahagyva – 1842. május 7-én megérkezett Bécsbe. Mintadarabokat is hozott magával, amelyeket protektora, a kancellár közbenjárásának köszönhetően, azonnal bemutathatott a császárnak, és ezzel el is nyerte annak tetszését. Anyagi támogatást persze nem kapott, hamarosan azonban megérkezett a császári engedély „bármiféle fafajta tetszés szerinti formába való hajlítására”…
Thonet kezdetben kénytelen volt állást vállalni egy Franz List nevű asztalosnál Bécs Mariahilf kerületében, majd a Leistler-féle parkettagyárban dolgozott Gumpendorfban, ahol Liechtenstein herceg palotájába készített hajlított fából székeket. Ezek a székek már nem rétegelt furnérból, hanem egymáshoz ragasztott pálcanyalábokból készültek. Thonet 1849-ben lakást bérelt egy Gumpendorfer Straße-i bérházban, és itt rendezte be első „székgyárát”. Itt kezdődött meg a híres 4. számú modell tömegtermelése, amely a lehető legnagyobb sikert aratta. Ez a szék már a gőzöléses-hajlításos technikával készült. Thonetet hamarosan elárasztották a megrendelések. Kuncsaftjai között főurak – a Liechtenstein és a Schwarzenberg hercegi család tagjai, illetve maga a Hofburg –, valamint gazdag polgárok, jól menő vendéglők és kávéházak is akadtak. A kávéházak közül a Daum Café adta le az első Thonet-székekre szóló megrendelést. Egyik első megrendelője volt a pesti Angol Királynő Szálló is, amely 400 széket rendelt Thonetéktől.
A lakásműhelyt, amelyet hamar kinőttek, el kellett hagyniuk, ezért a Gumpendorfer Straße külvárosi végén, egy egykori malomépületben, a Mollard-malomban rendezkedtek be. Itt már közel ötven munkással és gőzgépekkel indult meg a termelés. A későbbi legendás 14-es modell, az archetipikus kávéházi Thonet-szék gyártása is ehhez a korszakhoz kötődik. A szék 1859-ben jelent meg, és több mint hetven éven át gyártották. Bármilyen hihetetlen is ez manapság, az árát is tartotta: kezdetben három guldenbe került, ezért „háromguldenes széknek” is nevezték. Ebből a székből 1930-ig több mint ötvenmillió példány készült, és a világ szinte minden tájára eljutott.
A Thonet székgyár 1853-ban céggé alakult, és ekkor vette fel a Gebrüder Thonet – Thonet Testvérek nevet. Michael Thonet mind az öt fia bekapcsolódott a munkába.
A Thonet ülőbútor-termelése igazi sikertörténet. A cég részt vett az összes jelentős világkiállításon – a legnevezetesebbek az 1851-es londoni, az 1855-ös és 1867-es, valamint az 1889-es párizsi és az 1873-as bécsi kiállítások voltak –, és mindenhonnan jelentős kitüntetéseket és érmeket hozott haza. A Thonet-szék ikonikus fogalommá vált. A cég kínálata hihetetlen mértékben bővült – csak bele kell nézni a korabeli katalógusokba. Lenyűgöző az a formagazdagság, amelyet vevőiknek kínáltak. A fahajlítás módszere végtelen lehetőségeket kínált! A cég természetesen nagyban terjeszkedett. Morvaországban (Koritschan, majd Bistritz), Felső-Magyarországon, Trencsénben (Nagy-Ugrócz), Hessenben (Frankenberg) és Galíciában is gyárakat nyitottak. Mindenütt az erdőségek közelében telepedtek le, ahol bőségesen állt rendelkezésre faanyag. Tulajdonképpen bármelyik keményfafajta alkalmas lehet hajlításra és székgyártásra, de a bükkfa messze a legalkalmasabb. A Daum Café első rendelése még mahagóniból készült székekre szólt, és kőrisfából is gyakran hajlítottak székeket, pedig az nagyon kemény, makacs rostú fafajta. A Thonet-székek nagy többsége azonban a kiválóan gőzölhető és hajlítható, egyenletes rostozatú, valamint jól pácolható és fényezhető bükkből készült.
Mi a titka a Thonet-széknek? Mi volt az előnye a korabeli székekkel szemben? Bútorrestaurátorként Bécsben dolgozva több száz Thonet-szék ment át a kezem alatt az évek folyamán, így megvan velük a saját, közvetlen tapasztalatom. Nagyon kedvelem őket, mert típusonként, de külön-külön, egyedi darabokként is igazi egyéniségek! Teherbíró, erős szerkezetek, de ha megsérülnek, eltörnek, tény, hogy nagyon nehéz restaurálni őket. A Thonet-székek hatalmas sikere a 19. század második felében a tetszetős és újszerű dizájnon túl mindenekelőtt tömegtermelhetőségükben, illetve könnyű szét- és összeszerelhetőségükben, ezáltal pedig gazdaságos szállíthatóságukban rejlett. A „székek székéből”, a 14. számú Thonet-modellből például pontosan 36 darabot lehetett becsomagolni egy köbméteres ládába. Egy ilyen szék összesen hat hajlított faalkatrészből, tíz csavarból és két anyacsavarból állt. Amellett, hogy rendkívül stabilak és tartósak voltak, megfizethető áron kínálták őket. Nem csoda, hogy világszerte ennyire elterjedtek! Az anekdota szerint az 1889-es párizsi világkiállításon az egyik Thonet-szék kiesett az Eiffel-toronyban lévő vendéglőből, de hosszas zuhanás és kemény földet érés után sem érte különösebb baj. Kell ennél jobb reklám?
A Thonet-székek és -bútorok rendkívüli sikere vonzotta a konkurenciát. Már a kezdetektől rengeteg jogi és ipartestületi vita övezte a termékeket, de a Thonet Testvéreknek nem sikerült kizárólagosságot szerezniük. A legjelentősebb konkurens a Jakob und Josef Kohn – J. und J. Kohn, apa és fia által alapított cég volt, amely a 20. század elején a szecesszió olyan hírneves művészeivel dolgozott együtt, mint Otto Wagner, Koloman Moser, Josef Hoffmann és Adolf Loos. Emellett számtalan más cég is gyártott „Thonet-székeket”, több-kevesebb kereskedelmi sikerrel.
A Thonet Testvérek cég még Michael Thonet életében kiköltöztette a termelést Bécsből. A császárvárosban maradtak az irodák és a központi bemutatóüzlet a Stephansplatzon. Emellett a világ nagyvárosaiban számtalan Thonet-kirendeltség működött. A cég 1925-ben családi vállalkozásból részvénytársasággá alakult át, Thonet–Mundus AG néven. A második világháború ennek a vállalkozásnak a végét jelentette. A morvaországi Bistritzben lévő gyárat 1945-ben államosították a kommunisták, majd 1953-ban TON néven újraindították. Ez a gyár ma is 600 munkással gyárt Thonet-székeket. De hol vannak már a régi, dicső idők, amikor a 19. század legvégén a Thonet-gyárakban több mint hatezren dolgoztak, és évente közel egymillió Thonet-bútort – elsősorban széket és fogast – gyártottak? A nyugat-németországi, hesseni Frankenbergben lévő Thonet-gyár az egyik ükunoka vezetése alatt Thonet GmbH-vá alakult, és elsősorban acélcsőbútorok gyártásába kezdett. Az eredeti Thonet-székek ma is nagyon keresettek, a gyűjtők pedig akár több ezer eurót is fizetnek egy-egy különlegesebb, ritkább darabért. Ha látná ezt a különleges élettörténetet és cégtörténetet, Metternich herceg méltán lenne büszke magára: Michael Thonet boppardi asztalosmester személyében a megfelelő embert a megfelelő időben és a megfelelő helyre hívta…
