Látogatás Otto Wagner rennwegi házában
- Másréti Kató Zoltán
- May 5
- 1 min read
Bécs harmadik kerületének több mint 300 kulturális jelentőséggel bíró helyszíne közül az egyik a Schwarzenbergplatz közelében, a Rennweg 3. szám alatt található. Az épület homlokzatán lobogó zászló miatt sokaknak feltűnhetett, hogy a Horvát Köztársaság nagykövetsége székel ott, azt viszont már csak kevesen tudják, hogy az épület Otto Wagner egyik alkotása.
Több mint egy évtizede kerültem kapcsolatba a Kultur im Dritten kulturális menedzsmentcsapattal, akik – amíg a közelben működött a bútorrestaurátor-műhelyem – felkértek, hogy vegyek részt a Bécsben kihalófélben lévő ritka mesterségek projektben, és tartsak sellakpolitúr-bemutatókat az érdeklődők számára. Kérésüknek boldogan eleget tettem, és ennek köszönhetően azóta évente egyszer-kétszer különleges helyszínekre, illetve rendezvényekre hívnak meg. Ezúttal a Horvát Köztársaság nagykövetsége és a Kultur im Dritten közös szervezésében – ritka alkalomként – megnyílt a nagykövetség, és bejuthattunk az Otto Wagner által saját városi lakásának és műtermének szánt, 1890-ben elkészült épületbe. Otto Wagner tulajdonképpen három házat épített egymás mellé a Rennwegen, ám ezek közül csak a középső, a 3-as számú élte túl sértetlenül a II. világháborút. Életének utolsó éveiben, 1916 és 1918 között, csak részben lakta az épületet, amelyet nem sokkal befejezése után eladott Maria Hoyos grófnőnek; innen ered a ma is használatos Hoyospalais elnevezés. Jugoszlávia 1957-ben vásárolta meg a palotát a Hoyos családtól, és Horvátország 1992-es függetlenné válása óta a horvát nagykövetség működik benne.
Fotók: Másréti Kató Zoltán
Az épület sem szépségében, sem jelentőségében nem fogható a Bécsi-erdőben található Wagner I. és Wagner II. villákhoz, mégis fontos történelmi helyszín, mert Otto Wagner kultuszának része. Öröm volt bejutni és körülnézni az épületben, valamint részt venni a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényen, amely a helytörténeti bemutatót követően felolvasással, majd dalmáciai élőzenével és fogadással zárult.

















