Hol vannak a nemzeti tőkések?

Hívjuk őket inkább oligarcháknak? Kiskirályoknak? Új feudális földesuraknak? Maffiózóknak? Ki így, ki úgy hívja őket, ahogy tetszik, nekem aztán édes mindegy. Ami nem mindegy: emlékszünk még, Orbán és rezsimje számtalanszor hangoztatta, hogy hát igen, igen, persze, persze, stb., de ne sajnáljuk, ha kialakul egy jobboldali nemzeti érzelmű tőkeerős csoport, mely nem kiviszi pénzét Magyarországról, hanem hőn szeretett hazája javára befekteti azt, és egyébként is, ha majd esetleg mégis baj lesz, és a rohadt EU, meg Brüsszel, meg a baloldal vagy a réz*aszú bagoly vagy akárki más sarokba szorítja a dicső (szélső)jobbot és világraszóló intézményeit, na, majd akkor a nemzeti tőkések pillanatnyi időt sem vesztegetve, pontosan tudván és érezvén kötelességüket, a leghatározottabban közbelépnek, és elegáns mozdulattal a mellényzsebükbe nyúlva kisegítik a jobboldali-orbáni süllyedő hajót, megmentik a hazafias sajtót és az elitképzőket…

Azt mind mondták, ezt mind szajkózták, és tulajdonképpen nem is hangzott olyan rosszul, mert csakugyan mennyivel jobb az, ha hazai, jó magyar kapitalisták kezébe kerül a tőkekoncentráció, mintsem hogy a globalista-kozmopolita multik bitorolják szép Magyarország gazdaságának gyümölcseit. Ez a „nemzeti gazdasági elmélet” annyira jól hangzott, hogy a magyar emberek sokáig hajlamosak voltak a rendszerszintű, mindent behálózó magyarországi korrupciót és a Holdról is látszó nagyarányú eltulajdonításokat cinkosan összekacsintva elviselni, abban bizakodva, hogy tulajdonképpen mindez az ő és nemzetük érdekeit szolgálja. Robin Hood gazdasági modellnek is hívhatnánk – büszke magyarokként hívjuk mégis Rózsa Sándornak! – az Orbán-rezsim gazdaságpolitikáját: vedd el az EU-tól a milliárdjait, majd oszd szét a kiskirályaid, oligarcháid és vármegyeuraid között, és ezzel két legyet ütsz egy csapásra: hatalmadat örökre biztosítják a lojális oligarchák, és a magyarok legendás vezérnek fognak tartani, ráadásul kialakul egy alaposan felhízlalt, dúsgazdag nemzeti gazdasági elit, tehát lesz kihez fordulni, ha mégis baj van. Bárki bármit mondjon – ha mellőzzük a fölösleges moralizálást – első ránézésre nem is rossz modell ez, éppen csak két baja van: szembemegy a fizika és az emberi természet törvényeivel. Mert ahogy perpetuum mobilét, örökmozgót sem lehet építeni, ugyanúgy a Rózsa Sándor Nemzeti Kapitalista Modell (RSNKM) is csak addig működhetett, míg Brüsszel pénzét szabadon el lehetett venni. Mert ha nincs, aki az örökmozgó ingáját időnként külső hatással „barátilag” megbiztassa, az örökmozgó lelassul, majd leáll. Pontosan ez történt a magyar gazdasággal és Orbán zseniális rezsimjével is: ahogy megszűnt az EU-s input, vége lett a dicső 16 évnek. Ennyire egyszerű. Most a játék a következő fázisába lépett: megint jöhetnek az EU-s pénzek – aztán meglátjuk, hogy ezúttal mi történik velük.

Ludas Matyi magazin, 1956. április 19. (Arcanum)

Ami az emberi természet törvényeit illeti, azok még a fizika törvényeinél is szigorúbbak. Az önjelölt nemzeti jobboldal most hatalmas bajban van: kártyavárként omlik össze apparátusa, túlméretezett propagandaszervezete naponta elveszít egy-két lapot, rádiócsatornát, internetes honlapot, és az olyan tulajdonképpen értékes intézményeket is mint az MCC – amely a diákok számára kiváló szakmai lehetőségeket kínált – a megszűnés fenyegeti. A kulturális életben is minden, a könyvkiadástól a közgyűjteményekig, a filmtől a színházig a feje tetejére állt, 120 százalékos orbánista kultúrfőguruját, Demeter Szilárdot pedig utoljára a Bakonyban látták gumicsizmában egy traktoron üldögélni. Úgy látszik, bánatában elment, pontosabban visszament parasztnak. Az új politikai hatalom nem bízik a lanyha reformokban, és teljes társadalmi-jogi-gazdasági újraindítást akar végrehajtani, válogatás nélkül „tisztítótüzelve” mindenre, ami él és mozog. Ez is mutatja, hogy nincs egyetlen terület sem, ahová a leváltott rezsim be ne hatolt volna, ezért most az új rezsim is mindenbe beleüti az orrát – ugyanakkor ősi magyar szokás is valahogy mindig átesni a ló másik oldalára…

Mindebből láthatjuk, hogy eljött a nemzeti tőkések ideje! Elő a bukszákkal és a bankszámlákkal, uraim! Tanuljunk olyan nagy elődöktől, mint Pablo Escobar, aki tudjuk, hogy a pénzét hogyan kereste, de tény, hogy a szegényeket mégis annyira szerette, hogy több mint harmincezer lakást épített a nélkülözőknek, sőt még stadiont is épített nekik! Hol van például most a nemzet gázszerelője vagy a magyar autópályák boldog koncessziósai? Mert nem véletlenül kerül Ausztriához képest Magyarországon duplájába az autópályadíj! Nem (csak) én kérdem, nem (csak) én mondom, de például az Orbán-kormány egyik legtöbbre tartott minisztere, Navracsics Tibor vagy Skarbni Fruzsina, Novák Katalin exelnök közismert extanácsadója is ugyanezt kéri-kérdezi. Most jöjjenek a büszke nemzeti tőkések, tessék csak bátran jönni, uraim, és a bezárandó jobboldali lapokat, vagy a megszüntetendő MCC-t finanszírozni. A határon túli magyarokhoz se csak szalonnázni és pálinkázni-hujjogtatni járjanak, de nyúljanak mélyen a saját zsebükbe, ha megcsappan a közpénz… Rózsa Sándor – és Kövér László – nagy bajszát lógatja. Nem olyan időket élünk, hogy okuk-kedvük lenne lovat ugratni...