„A jogok megvannak – csak nem érvényesítik őket”

Andrea Seidler beszélgetése Somogyi Attilával, az Ausztriai Magyar Népcsoporttanács elnökével, a Burgenlandi Magyar Népfőiskola vezetőjével és a Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium pedagógusával. Az interjúban szó esik a burgenlandi magyarság jelenlegi helyzetéről, a népcsoporttörvény szükséges reformjáról, a magyar nyelvű oktatás jövőjéről, valamint azokról a lehetőségekről, amelyek hosszú távon biztosíthatják az ausztriai magyar közösség fennmaradását és fejlődését. Az ausztriai magyar népcsoport számos kihívással néz szembe: a nyelvhasználat visszaszorulása, a népességfogyás, valamint az a tény, hogy egyre több magyar család él a hagyományos őshonos településterületeken kívül. Ugyanakkor új kezdeményezések, oktatási projektek és politikai egyeztetések is folynak annak érdekében, hogy a közösség megőrizhesse nyelvét, kultúráját és láthatóságát.

Andrea Seidler: Kezdjük rögtön az Ausztriában őshonos magyar népcsoport jelenét és jövőjét érintő alapvető kérdéssel – hogyan látod a közösség fennmaradásának esélyeit, és milyen intézkedések lennének elengedhetetlenek a népességfogyás megállításához?

Somogyi Attila: Legyünk őszinték és mondjuk ki, hogy Ausztriában csökken az őshonos magyarok száma. Ennek okai ismertek, a családokban egyre ritkábban beszélnek magyarul – pedig a nyelv fennmaradásának ez a legfontosabb feltétele. Sokan már nem beszélik kellő szinten, mert korábban hiányzott, és sok helyen ma is hiányzik az iskolai keret és a minőségi nyelvoktatás. Mindez az őshonos közösség fokozatos zsugorodásához vezet. A Magyarországról Ausztriába érkező magyarok csoportja sem igazán keveredik az őshonos népcsoporttal, különösen vidéken. Sokan inkább arra törekszenek, hogy minél gyorsabban beilleszkedjenek az osztrák társadalomba, és úgy vélik, hogy ha nem beszélnek magyarul, illetve nem vesznek részt a magyar közösségi életben, könnyebben boldogulnak, gyermekeik pedig jobban megtanulnak németül. Mi, nyelvtanárok azonban tudjuk, hogy ez téves megközelítés, hiszen a stabil anyanyelvi alap és az aktív kétnyelvűség segíti, nem gátolja a német elsajátítását.

Somogyi Attila a Bécsi Magyar Nagykövetségen

A. S.: Úgy érzed, hogy ez egész Ausztriára érvényes? Most elsősorban a vidéki helyzetről beszélsz, itt talán valóban így van. Bécsben viszont nem azt tapasztalom, hogy az újonnan érkezett magyarok ne próbálnának kapcsolatot teremteni az itt élőkkel.

S. A.: A városban könnyebb a helyzet. Ott nagyobb szervezetek működnek, könnyebb közösséget találni, és jóval több program közül lehet választani. Ha valaki egy osztrák faluba költözik, még a harmadik generációban is „jövevénynek” számíthat. Ráadásul a falusi közösségi találkozások lehetőségei erősen beszűkültek, eltűnt a régi értelemben vett kocsma- és vendéglői közösségi élet, és a községek által szervezett programok száma is visszaesett. Pedig ideális lenne, ha az emberek úgy találkozhatnának, mint régen a kocsmában vagy az egyesületi rendezvényeken, ahol később akár tagokká is válhattak. Nálunk még működik az önkéntes tűzoltóság, és ahol van, a futballklub is. Sok más kulturális kezdeményezés azonban vidéken hátrányba került, részben az alacsony létszámú születési korosztályok miatt, amelynek hatása ma már egyértelműen érezhető. Ehhez járul társadalmunk amerikanizálódása is. A bevásárlóközpontok lettek az új találkozóhelyek; ott gyakran mozi is van, ami különösen vonzó a fiatalok számára. Aki kipróbálja, könnyen rászokik: odajár, leül, nézelődik – olyan ez, mint egykor a falusi vendéglő. Csakhogy ott többnyire már nem magyarul beszélnek; legfeljebb a pincér vagy a pincérnő tud magyarul. Négy hagyományosan magyar nyelvű településünk van: Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget és Felsőpulya. Ezeken a helyeken is azt látom, hogy a magyar nyelv használata jelentősen visszaszorul. Ez az iskolában is érződik: a kétnyelvű gimnáziumban, ahol tanítok, egyre kevesebb diák érkezik azokból a burgenlandi magyar családokból, amelyek a kisnemesi határőrök leszármazottai. Érdekes módon még a magyarul beszélő szülők is gyakran német tannyelvű gimnáziumba íratják gyermekeiket, holott a kétnyelvű iskola ott van a közelükben.

A. S.: A nyelvvesztés és az alacsony születésszám mellett milyen további kihívásokkal szembesül a magyar népcsoport?

S. A.: Ezek már önmagukban is óriási problémák. A saját családom is jó példa: ma már mi is Bécsben élünk, a gyermekeim a 12. kerületben járnak iskolába. Egyik gimnáziumban sincs lehetőségük magyarul tanulni. A legközelebbi lehetőség a Schmelz lenne, ahol heti két órában – korosztálytól, iskolatípustól és nyelvi szinttől függetlenül – egyetlen tanárnő, Léber Zs. Tóth Edina próbál foglalkozni minden gyermekkel. Minden elismerésem az övé, szinte csodát művel; olyan, mint a régi falusi tanító. Ez a heti néhány óra azonban messze nem elegendő. A Bécsi Oktatási Igazgatóságnak jóval több magyar nyelvi órát kellene biztosítania. Jó modell a Bunte Schule-projekt, amelyet sajnos gimnáziumi szinten nem folytatnak.

Ezt ki kellene bővíteni úgy, hogy minden kerületben legyen legalább egy iskola, ahol elérhető a magyar nyelvoktatás. Bécsben elegendő számú magyar él, az igény biztosan megvan rá.

A gyakorlatban azonban az történik, hogy a magyar anyanyelvi, illetve fakultatív oktatásra vonatkozó jelentkezési lapok csak szeptember elején jutnak el a szülőkhöz. Közben az iskolák már tavasszal – legkésőbb márciusban – megtervezik a fakultatív foglalkozásokat, jelentik az óraszámigényt az oktatási hatóságnak, és lefoglalják a szükséges kapacitásokat. Ha az igényt csak szeptemberben mérik fel, az szerintem inkább látszatintézkedés. Addigra a gyerekek már feliratkoztak focira, kézilabdára vagy más programokra.

A. S.: Magyarul beszélsz a gyermekeiddel?

S. A.: Természetesen. Mi is egy vegyes családban élünk: az élettársam Bécsben dolgozó orvos, ő németül beszél a gyerekekkel, én pedig magyarul. Szerintem ezt mindenkinek így kellene csinálnia, különösen azoknak, akik a magyar népcsoport fennmaradásáért dolgoznak; főleg az értelmiségieknek kellene ezt természetesnek tekinteniük. Nekem persze könnyebb, hiszen magyar szakos tanár vagyok.

A. S.: Beszéltünk a problémákról. Négy éve vagy a népcsoporttanács elnöke, korábban hosszú ideig tagja is voltál. Mely eredményekre vagy a legbüszkébb?

S. A.: Összesen huszonnégy-huszonöt éve vagyok a tanács tagja, így elég jól át tudom tekinteni a folyamatokat. Az utóbbi ciklusban elnökként több kezdeményezést is sikerült megvalósítanom. Az egyik pozitív példa a „Nachgefragt” című projekt az Osztrák Történelem Házában a Heldenplatzon. A kiállítás minden elismert népcsoport nyelvén, így magyarul is megtekinthető. A munkát én koordináltam, és a projekt mára elkészült. Kiegészült videóval és ismeretterjesztő anyaggal a népcsoportokról, így a diákok és minden érdeklődő átfogó képet kaphat az ausztriai magyar népcsoportról. Nagyszerű projekt, jó szívvel ajánlom. A bemutatóvideót Zsótér Irisszel, a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium igazgatójával készítettük. Én a bécsi magyarokat képviseltem – Bécsben élek, de burgenlandi magyar származású vagyok –, Iris pedig a burgenlandi magyarságot, illetve az iskolát mint intézményvezető.

A másik fontos projekt a „Sichtbarmachung”, láthatóvá tétel volt: tavaly indítottuk, idén zártuk le. Ebben nagy szerepe volt a parlamenti párbeszédplatformnak, amelyen már hat alkalommal vettünk részt. Ezt a fórumot eredetileg Wolfgang Sobotka elnök kezdeményezte; lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül tárgyaljunk az Osztrák Köztársaság döntéshozóival. Az utóbbi időben elsősorban az oktatásról és a népcsoporttörvény reformjáról tárgyaltunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a törvény immár ötven éve hatályos.

A. S.: Melyek a tervezett törvénymódosítás legfontosabb pontjai?

S. A.: Elsősorban a territorialitás elvének meghaladása. Ahogy korábban említettem, a tipikus burgenlandi magyar család ma már gyakran Bécsben él; mi sem az őshonos településterületen lakunk.

Másodsorban a magyar nyelv hivatalos nyelvként való tényleges alkalmazása az őshonos területeken. A jelenlegi szabályozás szerint ez „lehetőség szerint” valósul meg, ami szerintem nem elegendő; kötelező érvényű garanciákra van szükség.

A politika példát vehetne Dél Tirolról: amit Ausztria a dél-tiroli német kisebbség ügyében Olaszországtól elvár, azt saját területén is meg kellene valósítania. A kétnyelvű nyomtatványok és közigazgatás, valamint az oktatási rendszer több olyan eleme működik Dél Tirolban, amelyek nálunk is jól működhetnének. Nem autonómiáról beszélek – ahhoz kevesen vagyunk –, de számos jó gyakorlatot át lehetne venni.

A. S.: Úgy gondolod, hogy mindez szükséges ahhoz, hogy a népcsoport láthatóbbá váljon?

S. A.: Elsősorban nem a láthatóság miatt, hanem azért, hogy megmaradjon a nyelv funkciója. Mindenki tudja, mennyire fontos, hogy az ember a saját falujában a saját nyelvén intézhesse az ügyeit. Ha bemegyek a községházára, gyakran senki sem beszél magyarul. Pedig a hivatalokban kötelezően kellene dolgoznia legalább egy magyarul beszélő ügyintézőnek, nem csupán „ha lehetséges” alapon. Megvan hozzá a megfelelő középiskolánk is, ahol ilyen szakembereket képeznek. A hivatalos nyelvhasználatot végre komolyan kellene venni, és következetesen érvényesíteni. Ugyanez vonatkozik a nyomtatványokra és a digitális ügyintézésre is. A Szövetségi Kancellária az elmúlt években célzott támogatásokat nyújtott digitalizációs projektekre. Felsőpulya volt az egyetlen magyar nyelvű település, amely pályázott ezekre a forrásokra. Ha Felsőőr, Vasvörösvár vagy Alsóőr is megtette volna, jelentős projektforrásokhoz juthattak volna. Elnökként minden érintett önkormányzatot tájékoztattam és külön megkerestem, de végül csak Felsőpulya élt a lehetőséggel.

A. S.: Felsőpulya honlapja ma már kétnyelvű?

S. A.: Elvileg annak kell lennie, hiszen megkapták a támogatást. Felsőőr honlapja például nem kétnyelvű. Mindenesetre örömmel láttam, hogy Felsőpulya pályázott, és támogatást is nyert.

A. S.: Mi lenne a következő fontos lépés?

S. A.: Sok a vegyes család, és vannak olyanok is, ahol a szülők már nem beszélnek elég jól magyarul ahhoz, hogy otthon következetesen használják a nyelvet. Ilyen esetekben az iskola szerepe különösen felértékelődik. Azokon a területeken, ahol ma az őshonos magyarok többsége él – elsősorban Bécsben, de Grazban is –, biztosítani kellene a magyar nyelvű tanulás folytonosságát az óvodától az érettségiig. Ez szerepel abban a nyílt levélben is, amelyet a párbeszédplatform minden alkalmával átadunk a kormányzó pártok képviselőinek. Már 2022-ben, amikor a Magyar Népcsoporttanács a magyar nagykövetségen járt, Nagy Andor akkori nagykövettel is tárgyaltunk az iskolaalapítás szükségességéről. Ő támogatásáról biztosított bennünket, ahogyan a jelenlegi nagykövet, Szilágyiné Bátorfi Edit is. Sajnálatos módon azonban ebben a közös ügyben mind a mai napig nem történt előrelépés.

De mit is szeretnénk? Számunkra az első számú követelés az átjárható, folyamatos magyar oktatási rendszer. Ezt rendszeresen jelezzük a politikusoknak és az illetékes minisztereknek is, különösen az oktatási miniszternek és a népcsoportügyekért felelős tárcáknak.

Úgy látom, jó irányba haladunk; a kitartó munka meghozza az eredményét. Jelenleg a minisztériumban felmerült egy úgynevezett Európa iskola létrehozásának lehetősége is.

A. S.: Vajon az Európa iskola modellje, amelyet Bécsben már több kerületben létrehoztak, valóban megfelelő megoldás?

S. A.: Ha jól valósítják meg, mindenképpen előrelépést jelenthet. Az ideális megoldás számomra azonban egy szövetségi fenntartású iskola lenne. Szövetségi tanárként pontosan látom, mire képes a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium, és milyen eredményeket ért el. Ez az iskola a magyar népcsoport utánpótlásának kulcsintézménye. A fiatalok közül szinte mindenki, aki ma aktívan tesz a magyar közösségért vagy kultúráért – például a felsőőri színjátszó csoport tagjai –, innen került ki. Meggyőződésem, hogy ha ez az iskola nem jött volna létre, ma sok minden hiányozna a közösségi életünkből. Ezért különösen fontos, hogy legyen ilyen intézmény. Lehet vitatkozni azon, hogy szövetségi fenntartású vagy más típusú legyen, számomra azonban a szövetségi modell tűnik logikusabbnak. A kisebbségi oktatás a középiskolák esetében alapvetően szövetségi feladat, míg az általános iskolák a tartományok hatáskörébe tartoznak. Az őshonos területeken ma is biztosított a magyar nyelvű oktatáshoz való jog. Éppen ezért meg kellene reformálni a népcsoporttörvényt, hogy ezek a jogok a nagyvárosi térségekben is maradéktalanul érvényesülhessenek.

A másik fontos kérdés, a bécsi magyar közösség sorsa, amelyet 1992 óta hivatalosan őshonos népcsoportként ismernek el. Erről azonban gyakran megfeledkeznek, vagy egyszerűen elhallgatják. Egy alkalommal például egy németországi egyetemi professzor azt állította egy konferencián, hogy a magyaroknak, a horvátoknak és a romáknak Bécsben kevesebb joguk van, mint a cseheknek vagy a szlovákoknak. Fel kellett hívnom rá a figyelmet, hogy ez 1992 óta nem igaz. A jogok léteznek, csak sok esetben nem érvényesítik őket. Éppen ezért az ilyen „lehetőség szerint” típusú rendelkezéseket meg kellene szüntetni.

A. S.: Felmerült az is, hogy együttműködés indulhatna a Komenský Iskolával. Úgy hallottam, a horvátok már ősszel csatlakoznak ehhez a modellhez. Miért nem csatlakoztak a magyarok?

S. A.: Nagy kérdés, hogy ezt egyáltalán meg tudják-e valósítani. A Komenský Iskola valóban jó modell, de azt a cseh közösség hozta létre: alapítottak egy iskolafenntartó egyesületet, és saját forrásokat is mozgósítanak, mert fontosnak tartják az ügyet.

Számunkra is vonzó modell, támogatjuk is. Ugyanakkor nem lehet cél, hogy gyermekeink után havi 300 euró tandíjat fizessünk.

A. S.: Nem jobb e azonban legalább valamit létrehozni, mint semmit?

S. A.: Dehogynem, természetesen jobb. Aki magániskolába szeretné járatni a gyermekét Ausztriában, tegye meg – legyen rá lehetőség. Csakhogy ez nem feltétlenül a legjobb megoldás a népcsoport szempontjából. Ha nincs más lehetőség, a Komenský modell kiváló alternatíva. Politikailag azonban nem fogadhatjuk el, hogy az ország adófizető polgárai külön tandíjat fizessenek azért az oktatásért, amelyhez népcsoporttagként jogosan egyébként is hozzá kellene férniük. Nem várható el, hogy valaki tizenkét éven át havi 300 eurót fizessen a gyermeke oktatásáért.

A felsőőri Népcsoportok Házában (fotó: Andrea Seidler)

A. S.: Nem volna e jobb ezt a kérdést először a közösségen belül megtárgyalni? Lehet, hogy sok család számára nem jelentene olyan nagy terhet, hiszen Ausztriában az iskoláztatás nem teljesen ingyenes.

S. A.: Különböző modellek léteznek, ezeket érdemes összevetni. Személy szerint én az egyik legjobb példának a budapesti Osztrák Iskolát tartom. Ez bár magánintézmény, de mindkét állam támogatja: Ausztria tanárokat küld, és részt vett az épület finanszírozásában is – egy előadásban az hangzott el, hogy az új iskola mintegy ötvenmillió euróba került. Valami hasonlót tudnék Bécsben is elképzelni. Szükség is lenne rá, hiszen a tanköteles korúak között mintegy háromezer magyar anyanyelvű tanuló él a városban. Ebben még nincsenek benne a gimnazista korosztályok.

A. S.: Miért ne lehetne párhuzamosan több modellt is működtetni?

S. A.: Pontosan erre van szükség. Több irányba kell egyszerre haladni. Növelni kell a magyar nyelvű oktatás óraszámát, ehhez a Bécsi Oktatási Igazgatóságnak több forrást kell biztosítania. Szeretném hangsúlyozni, hogy médiakampányt is kezdeményeztem, különösen az ORF bevonásával, mert ez kulcsfontosságú. Arra kértem őket, hogy tájékoztassák a szülőket a magyar nyelvtanulási lehetőségekről Ausztriában – nemcsak az őshonos területeken, hanem az ország más részein is. Az állam finanszírozza ezeket a programokat, és ha van elegendő jelentkező, biztosítja az órakeretet is. A szülők feladata mindössze annyi, hogy beírassák gyermeküket az anyanyelvi vagy első nyelvi oktatásra. Minden elérhető médiumnak elküldtük a jelentkezési lapokat, sokan a honlapjukon is közzétették. A bécsi magyar iskolafenntartó egyesületek viszont nem vették át; feltehetően konkurenciát láttak benne. Legalábbis az oldalaikon nem találkoztam a felhívással, pedig kifejezetten kértem a segítségüket.

A. S.: A magyar iskolák nevében – pontosabban a Bécsi Magyar Iskola nevében – kijelenthetem, hogy teljes mértékben támogatjuk egy kétnyelvű magyar iskola bécsi létrehozását. Ezt a délutáni foglalkozások nem helyettesíthetik.

S. A.: Egyetértek, de ha egy ilyen iskola például a III. kerületben jönne létre, egy XXII. kerületi gyermek számára nem lenne könnyen elérhető. Nem lehet mindenkinek ugyanaz a megoldás. Ezért szükség van arra is, hogy az iskolákban működjenek fakultatív magyarórák és anyanyelvi programok, amelyek akár az érettségiig is elvezethetnek. Ez nem ideális megoldás, de még mindig jobb a semminél.

Aki magas szinten szeretne magyarul tanulni, valószínűleg vállalja az utazást, sőt akár a tandíjat is. A nyelvhasználat és az oktatás azonban nem kegy, hanem jog. Ha nem követeljük és nem érvényesítjük, senki sem teszi meg helyettünk.

A népcsoporttanács feladata éppen ez. Ezért minden párbeszédplatformon, minden miniszteri vagy tartományi vezetővel folytatott találkozón írásban is átadtam a nyílt levelünket, és személyesen kértem választ a felvetéseinkre. Úgy gondolom, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy a minisztérium ma már komolyan foglalkozik egy bécsi iskola létrehozásának tervével.

A. S.: A horvát közösséggel közösen valósulna meg az iskola, vagy kizárólag a magyar népcsoport számára?

S. A.: Tagjai vagyunk a Népcsoportelnökök Állandó Konferenciájának. Ennek az egyesületnek a vezetőségében azonban jelenleg csak négy népcsoport képviselteti magát. Azt javasoltam, hogy a magyar és a roma népcsoport is kapjon helyet a vezetőségben. Többször jeleztük, hogy ezt egyszerű alapszabály módosítással meg lehetne oldani: a négytagú vezetőség hattagúra bővíthető. Erre azonban mindmáig nem került sor. Így jelenleg csupán tanácskozási jogunk van, meghívnak az ülésekre, részt vehetünk a megbeszéléseken, de nincs szavazati jogunk. Így sajnos mi, magyarok, érdemben nem tudjuk befolyásolni a döntéseket.

Szerkesztői megjegyzés: Az interjú elkészülte után a népcsoporttörvény elfogadásának 50. évfordulója alkalmából első ízben kerül mind a hat elismert őshonos népcsoport – a horvát, a szlovén, a magyar, a cseh, a szlovák és a roma közösség – kifejezetten alkotmányos szinten is rögzítésre a népcsoporttörvényben. Létrejön továbbá egy Népcsoportfórum (Volksgruppenforum) is, amely a népcsoportok bevonásával foglalkozik majd a jövőbeli fejlesztésekkel és a kisebbségpolitikai kérdésekkel.