"Együtt élünk a történelmünkkel – és formáljuk a jelenünket."
- Seidler Andrea
- 2 days ago
- 8 min read
Beszélgetés a burgenlandi roma népcsoportról Manuela Horvathtal, a Kismartoni Egyházmegye Felsőőri Roma Pasztorációja Referatúrájának vezetőjével.
Aki Burgenlandban vagy Bécsben nőtt fel, előbb-utóbb találkozik a romák történelmével. Kevésbé ismert azonban, hogy a romák évszázadok óta az osztrák történelem részét alkotják. A romákat említő első dokumentumok a 15. századból valók, jelenlétük a mai Burgenland területén a 17. századig vezethető vissza. Nemzedékeken át éltek a korabeli Nyugat-Magyarországon, majd Burgenlandban, ahol kézművesként, zenészként, kereskedőként és mezőgazdasági munkásként dolgoztak.
A romák története egyszersmind a kirekesztés és az üldöztetés története is, amely tragikus csúcspontját a náci korszakban érte el, amikor a burgenlandi romák jelentős részét deportálták és meggyilkolták. 1945 után évtizedekbe telt, mire ez a közösség ismét láthatóvá vált. Ausztriában hivatalosan népcsoportként csak 1993-ban ismerték el őket.
Ma több ezer roma él Ausztriában, közülük sokan Bécsben és Burgenlandban. A fiatalabb generációk jelen vannak a társadalmi élet szinte minden területén – az oktatástól és a kultúrától kezdve a politikán át egészen a tudományig. Ugyanakkor a diszkrimináció, az emlékezet kultúrája és a roma nyelv megőrzése továbbra is fontos kihívások. Seidler Andrea a roma népcsoport egyik képviselőjével arról beszélgetett, milyen a romák mai helyzete, és hogyan látják saját történelmüket, kultúrájukat és identitásukat.
Seidler Andrea: Mióta élnek romák Burgenlandban, azon belül Felsőőrön?
Manuela Horvath: 1674-ből fennmaradt egy védlevél, amelyet Batthyány Kristóf gróf állított ki, és amelyben megemlíti, hogy Sárközi Márton cigányvajda engedélyt kapott a Batthyány-birtokokon való letelepedésre. Ez azt jelenti, hogy a burgenlandi romák jelenléte legalább 1674 óta dokumentálható.
S. A.: Hol található ez az oklevél?
M. H.: Tudomásom szerint Felsőőrön, a református egyházközség levéltárában. Én magam is láttam már. Időnként kiállításokra kikölcsönzik, de alapvetően ott őrzik.
S. A.: Milyen szerepet játszik Felsőőr a romák történetében?
M. H.: Nagyon fontos szerepet! A nemzetiszocializmus előtt körülbelül 11 000 roma élt Ausztriában, közülük mintegy 9 000 Burgenlandban. 1921-ig a mai Burgenland területe Magyarországhoz tartozott; sok roma közösség a határvidéken helyezkedett el. Akkoriban Burgenlandon belül Felsőőrben különösen nagy számban éltek romák – itt telepedtek le a legnagyobb számban. 1938 előtt Burgenlandban több mint 120 roma telep létezett. A mai helyzettel ez nem hasonlítható össze, mert a náci üldöztetés következtében ezek közül sok elpusztult. Történelmi szempontból nézve már Mária Terézia uralkodása idején is voltak kényszerletelepítési intézkedések: a romáknak állandó lakóhelyet kellett létesíteniük, és be kellett illeszkedniük a többségi társadalomba. Ezek az intézkedések azonban nem működtek, mert a helyi lakosság nem fogadta be őket.
S. A.: A romák történelmében nagyon meghatározó az ellenük irányuló erőszak. A 20. században mely történelmi események voltak különösen nagy hatással a romákra?
M. H.: A romákat mindig is kirekesztés és üldöztetés érte. A nemzetiszocialista időszak jelentette azonban a legmélyebb törést. A romák rendszeres nyilvántartásba vétele már az 1920-as években megkezdődött: lefényképezték őket, ujjlenyomatot vettek tőlük, és mindent rögzítettek az úgynevezett „cigánykartotékokban”. Ezáltal később pontosan lehetett tudni, hol élnek romák, ami a nemzetiszocializmus alatt lehetővé tette a deportálásokat. A 11 000 osztrák roma közül mindössze tíz százalék élte túl a holokausztot. Családokat irtottak ki, a kultúra és a hagyományok súlyosan sérültek. 1945 után sem szűnt meg a kirekesztés és a rasszizmus.1948-ban például a belügyminisztérium levelet küldött a burgenlandi hatóságoknak, amelyben azzal vádolta a romákat, hogy figyelemfelkeltés céljából állítják, hogy koncentrációs táborban voltak. 1976-ban a romák kimaradtak az Ausztriában hivatalosan elismert népcsoportok közül: ezt a törvényhozók azzal az érvvel támasztották alá, hogy nincs saját nyelvük; a táborok túlélői pedig elsősorban életük újjáépítésére koncentráltak. Nem voltak még abban a helyzetben, hogy kiálljanak a jogaikért. A koncentrációs táborokból magukkal hozott traumák, a betegségek hosszan velük maradtak. Népcsoportként csak 1993-ban ismerték el őket.
S. A.: Hány roma él Burgenlandban?
M. H.: Becslések szerint ma körülbelül 4000 roma él Burgenlandban; többségük a Felsőőri járásban, valamint Güssingben és Stegersbach térségében. Az északi járásokban az arány jóval alacsonyabb.
A legtöbb roma ma már nem külön roma telepeken, hanem a településeken belül él. A mai roma telep Felsőőrben az 1970-es években épült. 1938 előtt a romák által lakott városrész Buchschachen felé helyezkedett el, ám mire visszatértek a lágerből, azt már elpusztították. Időközben a későbbi kórház területén lévő úgynevezett „orosz barakkokban” helyezték el a romákat. Telepük a kórház építése során még inkább a település peremére szorult. Ennek ellenére beilleszkedtek a település közösségébe, noha sokan közülük a saját telepükön élnek.
S. A.: Tovább él-e a nemzetiszocializmus emléke?
M. H.: Igen, erősen, szimbolikusan is. Ma már 27 burgenlandi településen megtalálhatók a meggyilkolt romák és a nemzetiszocializmus áldozatainak emlékhelyei. A legrégebbi emlékkő Lackenbachban áll (1984 óta). 1989 óta a felsőőri városi parkban is van emlékmű. Tervezzük egy központi emlékmű felállítását is Bécsben valamennyi, a nemzetiszocializmus által áldozattá vált roma család számára. Munkánk részeként rendszeresen emlékutakat szervezünk Mauthausenbe és Auschwitzba.
S. A.: Elsősorban mely táborokba vitték a romákat?
M. H.: Különböző lágerekbe kerültek a romák: Auschwitzba, Buchenwaldba, Dachauba, Ravensbrückbe. Ausztriában a legnagyobb létszámban a mauthauseni tábor egyik altáborában voltak, Gusenben, ami néhány évvel ezelőttig alig volt ismert. Ott feltehetően több embert gyilkoltak meg, mint Mauthausenben. Az osztrák állam nagyon sokat tett azért, hogy ott emlékhely létesüljön, az ún. Memorial Gusen, amit 2004-ben nyitottak meg. Ma a romák körében ismét élénken él az emlékezet. A nagymamám hat évig volt Ravensbrückben. A nagyapám és a nagymamám túlélték, de a szüleik és azok testvérei mind odavesztek.
S. A.: Ápolják-e ma még Ausztriában, ezen belül Felsőőrben a romák nyelvét, a romanit?
M. H.: Igen, a nyelv az 1993-as népcsoportként való elismerés során a Grazi Egyetem és a burgenlandi roma közösség tagjaival szoros együttműködésben írásbeliséget is kapott. Addig a nyelv csak szóban öröklődött. Ezt követően nyelvtanfolyamok indultak felnőtteknek és gyerekeknek, és ezek természetesen ma is vannak. Például itt Felsőőrben a Roma Népfőiskola is kínál tanfolyamokat. A felsőőri népiskola diákjai számára szabadon választható tárgy formájában is tanulható a romani nyelv; a foglalkozásokat a Roma‑Service Egyesület tartja, amely iskolán kívüli tanulástámogatást kínál, így a gyerekek az iskolaórák után oda járnak és nyelvórákon is részt vesznek.
S. A.: Ezek olyan gyerekek, akik otthon is beszélik a romanit?
M. H.: Erre nem tudok pontos választ adni. Az unokahúgaim például járnak tanulástámogatásra, de otthon nem használják a romanit, mert sem a nővéreim, sem az unokatestvéreim nem beszélik. Nagyon szépnek találtam viszont, hogy egy bérmáláson a hittantanár megkérdezte, szeretné-e valaki a hívek könyörgését romani nyelven felolvasni. Először senki nem jelentkezett, de amikor közvetlenül megszólította az unokahúgomat, ő elvállalta, és utána azt mondta, nem is volt olyan nehéz. Ma már a különböző roma szervezetek kétnyelvű folyóiratokat is kiadnak, és létezik gyerekbiblia romani nyelven. A különbség az, hogy valaki a nyelvet tudja-e írni és olvasni, vagy inkább beszéli. Például a nagybátyám, aki 64 éves, nagyon jól beszéli a romanit, de nem tudja olvasni vagy írni. Én viszont tudom olvasni, de rosszul beszélek. Egyébként körülbelül 27–28 különböző romani nyelvjárás létezik. 2014-ben Pinkafőn nemzetközi roma pasztorális találkozónk volt. Az apám ott spanyol, magyar és francia romákkal is el tudott beszélgetni romani nyelven, mert a szótövek nagyon hasonlók. Én magam angolul beszéltem, mert a romani nyelvet nem tudom elég jól.
S. A.: Vannak-e olyan kulturális sajátosságok vagy hagyományok, amelyeket ma is ápolnak?
M. H.: Igen, a zenének természetesen nagy szerepe van. Rendszeresen tartanak kulturális rendezvényeket, amelyeken roma zenekarok lépnek fel. Nemrég ismét megrendezték a hagyományos Roma‑Butschut. Ez a burgenlandi romák legjelentősebb rendezvénye, ahol burgenlandi és szlovén roma zenekarok is rendszeresen fellépnek. Van roma zarándoklat is Mariazellbe, amely már a nemzetiszocializmus előtt is létezett. Majd az 1990‑es években pedig újjáélesztették, és idén harmincadik alkalommal rendezik meg. A zarándoklat többnyire a püspök vezetésével zajlik; Franz Scharl bécsi római katolikus segédpüspök gyakran áll a zarándokmenet élén, mivel a püspöki konferenciában ő felel a romákért és a szintikért. A nemzetiszocializmus története – ahogy említettem – erősen rányomta a bélyegét az életünkre: sok minden elveszett – hagyományok, kulturális tudás. Ez a meghatározottság mindmáig érezteti a hatását. Negatív hatással volt az identitásunkra.
S. A.: Javult-e a romák helyzete a népcsoportként való elismerés óta, vagy még mindig tapasztalható diszkrimináció?
M. H.: Javult a helyzet. Az állam most már köteles gondoskodni a népcsoport fennmaradásáról. A romák azonban továbbra is rasszizmussal és diszkriminációval szembesülnek. Az 1980-as években a cégek a munkaügyi hivatalnál külön megjegyzésként ezt tüntették fel: „Kérjük, ne közvetítsenek cigányokat.” Így hogyan találhattak volna a romák munkát? Ma ez már nem ilyen nyíltan történik, de előfordulhat, hogy a munkaadó magában mégis mérlegeli, kit vesz fel. Ezt könnyen el tudom képzelni. De természetesen minden társadalmi rétegben vannak romák, és viszonylag jól beilleszkedtek, nem hiszem azonban, hogy velük szemben valaha is megszűnne a rasszizmus. Végül is kisebbség vagyunk. A közösségi médiában is újra és újra felbukkannak romaellenes kommentek: amikor Franciaországból, Belgiumból vagy Németországból érkező átutazó csoportok[*] néhány napra megállnak, az újságokban is elszabadulnak a kommentárok, és látszik, hogy megint a kirekesztés irányába tolódik a hangulat. De bizonyos termékek átnevezésekor is – például a Kelly‘s Zigeunerräder kukoricasnackjének Zirkusräderre változtatásakor – látszik a reakciókból, hogy az érzékenység még nem mindenhol honosodott meg. Az emberek egyszerűen tudatlanok, és azt mondják: nem hagyom, hogy ezt elvegyék tőlem, én így mondom. De az elmúlt években sok minden pozitív irányba tolódott, az oktatás területén nagyon sokat javult a helyzet. Sok roma érettségizik vagy továbbtanul. Mostanra a pozitívumok vannak túlsúlyban. Úgy gondolom, hogy még a népcsoportként való elismerésnél is erősebben irányította ránk a figyelmet a szélsőjobboldali osztrák terrorista, Franz Fuchs 1995-ben elkövetett merénylete négy fiatal roma férfi ellen. Ez hatott az osztrákok gondolkodására: hirtelen tudatosult a cigányellenesség mértéke. Bármilyen tragikus is volt a bombamerénylet, hozzájárult ahhoz, hogy a romák politikailag és kulturálisan láthatóbbá váljanak.
S. A.: Hogyan fejlődött a szervezett roma mozgalom?
M. H.: 1989-ben alakult meg Felsőőrben az első roma szervezet Romák és szintik – Egyesület a cigányok támogatására (Roma und Sinti – Verein zur Förderung von Zigeunern) néven. Kiváltó oka az volt, hogy fiatal romákat kitiltottak a diszkókból. A fiatal romák és nem roma barátaik felléptek ez ellen, és levelet írtak az akkori szövetségi elnöknek. 1991-ben Bécsben megalakult az Osztrák Romák Kulturális Egyesülete (Kulturverein österreichischer Roma). Ezek az egyesületek erősen szorgalmazták a népcsoportként való elismerést. Ma nagyjából tíz roma egyesület működik Ausztriában: Felsőőrben kettő (a népfőiskolával együtt három), Bécsben körülbelül hat–hét.
S. A.: Ausztriában különböző csoportok vannak: a romák, a szintik és a lovárik. Hogyan született meg a népcsoport egységes elnevezése?
M. H.: Bécsben él a legtöbb roma, szinti és lovári. Ők nem az autochton romákhoz tartoznak, sokan közülük csak vendégmunkásként – például az egykori Jugoszláviából –érkeztek Bécsbe. Szintik és lovárik Burgenlandban nincsenek, ha mégis, akkor betelepülők. A három csoport hivatalos megnevezése azonban „a romák népcsoportja”, mivel mi vagyunk itt Ausztriában őshonosak. Természetesen sok kapcsoltunk van a bécsi csoportokkal, közös projektekben is dolgozunk a népcsoportok támogatása keretében. Létezik a Roma Párbeszédplatform (Roma Dialogplattform) is, amely a legfontosabb rendszeres fórum a roma civil társadalom és az osztrák politikai intézmények között. Ennek a platformnak az Ausztriában élő valamennyi csoport része: romák, szintik, lovárik.
S. A.: Vannak kapcsolataik a magyarországi romákkal?
M. H.: Igen, elsősorban a szombathelyi püspökkel, akivel rendszeresen folytatunk megbeszéléseket.
S. A.: Milyen feladatai vannak az Ön által vezetett felsőőri roma pasztorációs referatúrának?
M. H.: A referatúra 1995 óta a kismartoni egyházmegye önálló egységeként működik, 2016 óta én vezetem. Az egyházi évet a népcsoporttal és a népcsoportért szervezzük. Megszervezzük a máriazelli roma zarándoklatot, a felsőőri merénylet áldozatainak emlékünnepségeit, tanulmányutakat koncentrációs táborok emlékhelyeire, valamint előadásokat tartunk iskolákban és egyetemeken. Egyházi és politikai közösségekkel is együttműködünk, például emlékkövek felállításában. Tagja vagyok a Nationalfonds (az Osztrák Köztársaság Nemzeti Alapja a Nemzetiszocializmus Áldozataiért) bécsi központi emlékművén dolgozó munkacsoportnak is. Emellett olyan emberek is felkeresnek bennünket, akik nehéz élethelyzetben vannak – lelkipásztori támogatásért, illetve pénzügyi problémáikkal.
S. A.: Mi motiválta Önt fiatal kora óta személyesen arra, hogy a népcsoporti munkában tevékenykedjen?
M. H.: Olyan házban nőttem fel, ahol nagyon nyíltan beszéltek a nemzetiszocializmus időszakáról. A nagyapám sokat mesélt a fogságáról. Amikor a roma mozgalom a nyolcvanas években kibontakozott, az apám aktívan részt vett benne, és minket, gyerekeket is magával vitt. Nagyon sok roma rendezvényre jártunk. Megvolt nekem Ceija Stojka „Wir leben im Verborgenen“ („Rejtőzködve élünk“) című könyve, amit felolvastam a nagyapámnak. A kereskedelmi iskola után a Caritas egyik roma projektjében dolgoztam, majd munka mellett pótoltam az érettségit. Már tíz éve dolgozom a roma pasztorációban. Úgy gondolom, fontos, hogy maguk a romák legyenek jelen a népcsoporti munkában. Nem szeretném, ha mások mondanák meg, hogyan kellene a romáknak élniük, vagy mi számít az én kultúrám részének. Vagy hogy azt mondják rólam, hogy egy rendezvényen még egy „jó napot”-ot sem vagyok képes romani nyelven mondani. Nagyon magabiztos közegben nőttem fel. Csak lányok voltunk, és mindig azt mondták nekünk, hogy egyszer mindent megtehetünk, amit akarunk. Ez nagy hatással volt rám. Jelenleg vezető pozícióban én vagyok az egyetlen nő a roma népcsoporti munkában. Mindez nagyon fontos számomra.
Fordította: Csire Márta
[*] A Franciaországból vagy Belgiumból érkező átutazó csoportok leggyakrabban a Gens du Voyage (utazó emberek) közösséghez vagy a romákhoz tartoznak. Ezek a csoportok általában kiterjedt családi kötelékekben, lakókocsikkal utaznak Európán keresztül idénymunkák, kereskedelem vagy hagyományos életmódjuk miatt.
