top of page

Nincs magyar gettó – A legendás bécsi lakáspolitika

Földvári Zsuzsa
okt. 27.
4 perc olvasás

Több mint 100 éve létezik, de mindmáig a csodájára járnak. A bécsi szociális lakáspolitikáról van szó, amely az első világháború után kezdett formálódni, mert kevés volt a lakás a városban, és azok is szűkösek voltak. Az anyagilag megfizethető kényelmet és biztonságot jelentő program mindmáig formálódik. Főszereplője a bérlakás, amelynek örökös tulajdonosa maga a város. Ő gondoskodik lakásvagyonának állagáról, értékállóságáról, és dönti el, kik lehetnek lakók.


A program elsősorban bérlakásokat jelent, 220 ezer önkormányzati otthont, amelyek körülbelül 500 ezer lakónak nyújtanak „fészket” 1800 lakóépületben. A bérlakások között egyre több az új, de a többség még mindig 1953 előtt épült. Ezeket a városi karbantartó cég (régi magyar kifejezéssel: IKV) folyamatosan szanálja. A városi illetékesek szükség esetén korszerűsítik a lakásokat: lifttel, balkonnal, terasszal, biciklitárolóval látják el őket, a házak által körülvett udvarokat pedig növényekkel és lombos fákkal szépítik.


Karl-Seitz-Hof in Floridsdorf (wikipedia, C.Stadler/Bwag)
Karl-Seitz-Hof in Floridsdorf (wikipedia, C.Stadler/Bwag)

A városszerte „szétszórt” bérlakások bére pár száz euró, a kis jövedelműek akár anyagi támogatást is igényelhetnek a városi hatóságoktól. A bécsiek úgy gondolják, hogy aki bérlakáshoz jut, az megfogta az Isten lábát. A magánbérlettel ellentétben az olcsó lakás kibérléséhez nem kell a közvetítő maklernek fizetni, nem kell kauciót letenni, és nem kell drága szakembert hajkurászni, ha valami elromlik a lakásban. A lakbér egyszobás lakás esetén legfeljebb havi 350 euró (plusz a közös költség, amely a liftdíjat, a takarítást és a szemétszállítást foglalja magában). A kétszobás lakás havi díja 520 euró, három szoba esetén 750, négy szobánál pedig akár 850 euró is lehet.


A szociális lakásprogram másik eleme a körülbelül 200 ezres állományú szövetkezeti lakás, amelyet az építésre alakult szövetkezettől lehet bérelni, szintén kedvező, nem haszonszerző áron. A bérlet mindkét lakástípusnál életfogytiglanra szól, de a szövetkezeti lakások öt év után meg is vásárolhatók. (A lakó által befizetett összeg visszafizetése hosszú ideig, néha évekig is eltarthat.) A bérlakásokat egyenes ági rokonok vehetik át, a bérlet öröklése a szülőkre is érvényes. A szövetkezeti vállalkozás „felső kapcsolata”, azaz felügyelője maga Bécs városa, amely minden évben ellenőrzi a lakások állagát, a szabályok betartását és a szövetkezeti gazdálkodás mértéktartását.


A város lakáspolitikájának szerves része, hogy az illetékes hatóság folyamatosan vásárol beépíthető telkeket, igyekezve igazodni a földárak alakulásához. Évente átlagosan 14 ezer új lakás kiutalásáról gondoskodik. A tudatos magatartás következménye, hogy a kedvezményes bérlakások és bérházak nem alkotnak gettót, hanem szétszórva találhatók az immár kétmilliós lakosú város egész területén. Keverednek a magántulajdonban lévő házakkal, akár elegáns villákkal is, és megtalálhatók elegáns kerületekben vagy leromlott körzetekben egyaránt.


  • A Karl Marx Hof 1930 körül, Otto Hofner szobrával
  • A Karl Marx Hof felülnézetből (wikipedia/Kasa Fue)
  • Az első bérlakás ház, Metzleinstalerhof, 1920 (wikipedia, Bezirksmuseum Margareten/Carl Zapletal)

Hogy ki részesülhet a bérlakás áldásából? Mindenképpen igazolni kell, hogy a kérelmező legalább két éve folyamatosan bejelentett lakcímmel rendelkezik Bécsben, betöltötte a 18. életévét, és havi keresete legfeljebb nettó 2050 euró. A lakások zöme, 65,8 százaléka osztrák állampolgároknak jut, de a jogosultság kiterjed az uniós állampolgárokra, valamint a svájciakra is.


Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint körülbelül 30 ezer magyar állampolgár lakik Bécsben, a városban szétszóródva. „Magyar telepről”, összefüggő, magyarlakta lakásállományról nem lehet beszélni. Sok magyar él a 9. kerületi Alsergrundban, a 3. kerületi Landstraßén vagy éppen a legzsúfoltabb, 10. kerületi Favoritenben. A statisztikák megjegyzik, hogy az Ausztriában dolgozó 150 ezer magyar közül sokan Sopronból ingáznak.


A bérlakások mozgását, a bérlőcserét úgynevezett bonus-malus rendszer kíséri. Pontszerző előny a sorban állásnál, ha valaki egyedül neveli kiskorú gyermekét, ha egy családtag továbbtanul, vagy ha gyermeket vár. Gyorsítja a kiutalást, ha valaki válás vagy megözvegyülés miatt akar kisebb lakásba költözni, ha családon belüli erőszak miatt kell különköltözni, ha szülőt vagy gyermeket kell ápolni, illetve ha valaki 65 éves kora fölött akadálymentesített lakásra tart igényt.


  • Bürgergasse 22 (wikipedia/Thomas Ledl)
  • Nordmanngasse_ 4-16 (wikipedia/Klaus Pahlich)

A város szigorú szabályokkal óvja a lakásait. Aki például megpróbálja kiadni a bérlakását, és lakbért szed harmadik féltől, vagy nem is használja a lakást, nem fizeti a díjakat, illetve hangoskodik, randalírozik, azt legalább öt évre kizárják a rendszerből, súlyos esetekben pedig akár örökre is kitilthatják.


A bécsi lakáselemzések megemlítik a fővárosban élő vagy ott élni próbáló hajléktalanokat, akik, amíg az időjárás engedi, főként a Bécsben szép számmal előforduló parkok padjain éjszakáznak. A főpályaudvar közelében lévő P7-es hivatal, amely a Caritas segélyszervezet érdekeltségébe tartozik, egynapos szállást kínál a fedél nélkülieknek, mindössze 2 euróért. Bécset a világ egyik legbiztonságosabb nagyvárosának mondják, ahol nincs „no-go zóna”. Mindazonáltal az utazási brosúrák óva intik a frissen érkezőket a 10. kerületben lévő Keplerplatztól és Reumannplatztól, főleg az éjszakai órákban.


A Bécsi Műszaki Egyetem várostervezési szakértője, Sarah Kumnig szerint a lakbérek szabályozása ellenére drágul a lakhatás az osztrák fővárosban. Bár a lakásállomány kétharmada régi építésű, 1953 előtti, ezért a lakbérek az irányár alatt maradnak, az elmúlt tíz évben az átlagos lakbérek négyzetméterenként a 2014-es 8,4 euróról mára 12,2 euróra emelkedtek. A főváros lakóinak száma folyamatosan nő, 20 év alatt 1,5 millióról 2 millióra emelkedett. Évente 20–30 ezer fővel gyarapodik a lakosság, akár külföldről, akár a többi osztrák tartományból érkezők, akár a Bécsben tanuló egyetemisták révén. A kereslet bőven meghaladja a kínálatot. Az egyik lakásszövetkezet a nyáron 350 bérlakást hirdetett meg, egyetlen nap alatt 1000 jelentkezőt regisztráltak. Idén szeptemberben megszigorították a lakáskiutalási szabályokat Bécsben. Többek között újralistázták a kedvezményes lakások bérlőit, és szigorították a lakáskiutalás feltételeit.


„Village im Dritten” elnevezéssel szédületes tempóban új lakópark bújik elő a Gürtel tövében. A 350 lakót befogadó 146 lakás mindegyike vagy balkonnal, vagy terasszal rendelkezik. A választék 1–4 szobás lakásokból áll, az épületekben pedig közös konyha is van kollektív bulik esetére, valamint gyerekjátszó a kicsiknek a földszinten.


„Laknak-e gazdagok a szociális lakásokban?” – teszi fel időről időre a kérdést az osztrák sajtó. A Bécsi Egyetem becslése szerint a lakók négy százaléka tartozik a városi bérlakások jövedelemhatárait átlépő tehetősek közé. Az elemzés szerint azonban alapvetően a kis jövedelműeké és az alacsony végzettségűeké a „pálya”. Az újságok általában rossz véleménnyel vannak a kedvezményes lakbérű lakások tehetősebb lakóiról, a hozzászólók azonban érdekes módon többnyire pártolják őket. Szerintük az eltérő jövedelműek „egymás mellett élése” a záloga annak, hogy az olcsó házak lakói ne forduljanak magukba, hanem inkább vegyüljenek.



Laptulajdonos: Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
A - 1010 Wien, Schwedenplatz 2.
Levelezési cím: A - 1011 Wien, Postfach 58.

Telefon: +43 1 532 6049
Email: redaktion@becsinaplo.at

Magyar címer és kokárda kombinációja
Osztrák Szövetségi Kancellária logója
Facebook ikon

Minden jog fenntartva © 2026 Bécsi Napló / Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége

Copyright © 2026 Wiener Diarium / Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. Alle Rechte vorbehalten.

A honlaponunkon olvasható vélemények nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját.
Die auf unserer Website geäußerten Meinungen, Kommentare und Gastbeiträge spiegeln nicht unbedingt die Ansichten der Redaktion oder des Herausgebers wider.

bottom of page