Bécsi humor
Köztudott, hogy Bécs a valcer, általában a zene városa. Arról már kevésbé hallottak Bécs csodálói, hogy a joviális humor városa is lenne. Pedig csakugyan az. Persze éveket kell Bécsben élni ahhoz, hogy az ember ezt a humort észrevegye és megértse, no meg ahhoz, hogy vidám résztvevője, ne pedig értetlen céltáblája legyen a heccnek. Mert heccnek mindenképpen kell lenni, vagyis ahogy a nóta mondja, bécsi dialektusban: „A Hetz muaß sein…”
Ha magyarul azt mondom, hecc, bizony nem vidám tréfára gondolok. Valamit finomít a dolgon, ha jó heccet emlegetek, de még akkor sem nyilvánvaló, hogy valakit csak ártatlanul megvicceltek, esetleg agyonvertek egy sötét sikátorban. Az osztrákoktól átvett hecc szavunk eredetileg náluk a Spaß (mulatság) szinonimája volt. Egy sajátos esetre használták gyakran, éspedig a Hetztheaterre – heccszínházra –, amely akkoriban nem a Parlament volt, hanem egy, a 18. század közepén fából épült, mintegy háromezer nézőt befogadó hatalmas aréna. Korabeli ábrázolásokon látni, hogy egyértelműen a Colosseumról másolták. A rendeltetése is ugyanaz volt: cirkuszt adni a népnek. Gladiátorok ugyan nem harcoltak benne, viszont a legkülönfélébb állatokat heccelték itt egymás ellen, míg végül fel nem falták egymást – a közönség nagy örömére. Míg a Colosseum a római császárok nagyvonalú ajándéka volt a plebsnek, a panem et circenses politikai programjuk örök részeként, addig ez a Tierhetzentheater – állatheccelő színház – egy Bécsben élő élelmes francia ember vállalkozása volt. A borsos belépőjegyárak ellenére fél évszázadig virult. A műintézmény nem volt az egyetlen Európában, de messze a legnagyobb és leghíresebb volt. Aztán 1796. szeptember 1-jén porig égett a benne tomboló oroszlánokkal, leopárdokkal és medvékkel együtt. II. Ferenc császár nem hagyta jóvá az újjáépítését.
A heccszínház eltűnt ugyan a bécsiek életéből, de a hecc nem. Sőt, mivel már hivatalosan és üzletszerűen nem lehetett állatot állat ellen uszítani, a szó jelentésváltozáson ment keresztül, és áttevődött az emberek közötti viszonyokra. A 19. század a nemzetek kialakulását és megerősödését, egyúttal a nemzetek közötti ellentétek kiéleződését hozta. A soknemzetiségű Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia korántsem volt annyira a nemzetiségi megértés és együttműködés bajnoka, mint azt ma hisszük, még ha a hajdani bankjegyeken, a koronákon a címletet sok nyelven is olvashatjuk. Bécsben is, a gettósodással párhuzamosan – például a zsidók elsősorban Leopoldstadtban, a csehek pedig a Wienerbergen laktak – beindult a spontán vagy szervezett hecckampány is. Elutasító sajtócikkek tömegei, illetve népszerű gúnydalok voltak ennek a hecckampánynak a legláthatóbb megnyilvánulásai. Bármilyen furcsán hangzik – és a kicsattanóbb humorú népek, például az olaszok vagy a magyarok számára érthetetlen is –, a bécsiek ezzel be is érték. Gúnyolódásuk, fájdalmas humorizálásuk virágzott ugyan, elsősorban a Bierstubékban, a kocsmákban, illetve a grinzingi borozókban – hol máshol? –, de a tettlegesség egyáltalán nem volt jellemző a bécsiekre.
Hagyjuk a kocsmát, menjünk a kabaréba. A bécsi kabaré a 20. század elején természetesen sokat merített a párizsi Montmartre, a sanzonok és a Moulin Rouge világából. Bécs amúgy is szívesen utánozta Párizst. Mentségére szóljon, hogy az egész világ ezt tette. I. Ferenc Józsefet is csak úgy lehetett nagy nehezen rávenni a bécsi várfalak lebontására – rettegett a rebellis magyaroktól és a bécsi polgári forradalmároktól, ezért az ósdi falaktól remélte a biztonságot –, hogy állandóan a Champs-Élysées-vel példálóztak előtte. Végül hiúsága legyőzte félelmét, és rászánta magát a falak lebontására. Helyükön felépíttette a Ringet, a patkó alakú, híres bécsi sugárutat, amely a Gründerzeit nagy teljesítménye. A Ringre nyíló Kärntner Straßén 1907-ben alapították meg a híres Cabaret Fledermaust. Műsoraiban mindent és mindenkit kipécéztek, kivéve a császárt és feleségét, Sisit. Nemcsak a cenzúra miatt, hanem azért is, mert a császári őfelségén való nyilvános gúnyolódás nem fért bele a kor ízlésébe. Érdekes adalék, hogy a Cabaret Fledermaus ma is működik (igaz, nem az eredeti helyén, hanem a Graben közelében a Spiegelgasséban), de hajdani nagyságát és hangulatát elsősorban az iparművészeti emlékek őrzik, hiszen belső terét és berendezési tárgyait Josef Hoffmann és Koloman Moser, a szecesszió hírneves bécsi művészei tervezték. Nincsenek új viccek, csak régi emberek – meglehet –, de a kabaré eredeti székeinek egy-egy darabjáért a Dorotheum aukciósház árverésein sok ezer eurót fizetnek. Ez nem vicc, hanem a bécsi humor egyik sajátos és költséges formája.
A bécsi életörömnek és jókedvnek van egy még szubtilisebb megnyilvánulása. Bambiról mindenki hallott. Felix Salten szép állattörténete a Walt Disney Company révén vált világhírűvé. Amit már sokkal kevesebben ismernek: Salten, amíg Bécsben élt, a méltán híres Josefine Mutzenbacher legendás utcalányalakjának megalkotója is volt. Ha létezik egyáltalán művészi igénnyel és jó ízléssel megalkotott pornográfia, akkor ez az. Több mint sikamlós humor: a közös hadsereg tiszturainak, illetve a birodalmi hivatalnokoknak és bürokratáknak leplezetlen, ám bizonytalan lábakon álló kéjvágyát figurázza ki magas fokon. A mi Zichynk rajzainak, rézmetszeteinek erotikus jelenetei drámai epizódokként hatnak a Josefine Mutzenbacher csipkésen frivol, csicsergő-nevető, könnyed és elegáns éjszakai pillangó-jeleneteihez képest.
A bécsi humor öl, butít, de nem fertőtlenít. A bécsiek szívesen sértegetik egymást és az idegent – kivéve, ha jól fizető turista. Kötekedő kedvük azonnal megjön egy 16er Blech (16-os pléh) mellett, ami az ottakringi (16. kerületi) sörgyár sörét jelenti, vagy egy „Achtel aufgespritzt”-től, ami magyarul egy nyolcadliteres (0,125 liter) fröccsöt jelent. Ha a vitapartner tehetségesen veszi a lapot, l’art pour l’art tovább kötekednek. Ha megsértődik, és fantáziátlanul komolyra és rövidre fogva a beszélgetést megragadja a söröskorsót, azonnal békülékennyé válik az egész kocsma. Nem keresik, inkább kerülik a bajt. Saját magam tapasztaltam, hogy egy éjféli, parkbeli összetűzés két osztrák bokszolóval egész éjszakán át tartó kellemes sörözésbe torkollott. Persze, ehhez bírni kell a sört és a bécsi humort.
„Grüß Gott sag i mit Freuden / und stell mich jedem vor / I bin a alter Weana, bei mir is alls Humor... / is wo a Hetz do bin i stets, I bin a echter Weana” – Isten hozta, örömmel mondom / és mindenkinek bemutatkozom / öreg bécsi vagyok, nálam minden humor / ahol egy kis hecc van, mindig ott vagyok / mert ugye én igazi bécsi vagyok… (Népszerű bécsi sláger: Igazi bécsi vagyok, 19. század – fordította a szerző.)
(A tárca a szerző A sötétség közepe című kötetében megjelent írásának javított változata.)
(Kiemelt kép: https://www.facebook.com/wienleiwand)
