A költészet napja
Frissítve: 4 nappal ezelőtt
Április 11. köztudott, a magyar költészet napja. Hivatalosan először 1964-ben szervezték meg, József Attila születésnapján. Az évek során egyre gazdagabb kulturális háttér rajzolódott a meghonosodó emléknap mögé. Minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, költészeti versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Új vonásává lett, hogy egyre gyakrabban az élő szerzők is bekapcsolódnak, maguk tolmácsolják költeményeiket. Így életszerűbbé világosodik velük az irodalom. (És az élő tiszta beszéd becsülete is fényesedik…)
A költészet napja dátum szerint József Attiláé mellett Márai Sándor és Körösi Csoma Sándor nevéhez is köthető. A magyar nyelvű poézis ünnepe így folyamatosan terebélyesedik. Lombosodásának egyik különleges és gazdag ága a Versmaraton, amelyet a Magyar Írószövetség indított útjára, több más szervezettel, 2010-ben. Magyarország sajátos, egyéni arculatú rendezvény-kavalkádja néhány évben olyan formában is jelentkezett, hogy országosan egyszerre, egyidőben mondtak verset (ugyanazt) a különböző iskolák diákjai (Emlékszem, egyik évben Jordán Tamás irányításával többezren az országban). Ehhez a nemzeti versmondáshoz akkor a magyar televízió egyenes adással társult, megható, határok fölé szárnyaló élménnyé nemesítve azt.
A Versünnepet, az egész Magyarországot átfogó, díjosztóval záruló irodalmi vetélkedőt is immár 21. éve rendezi meg hasonló nevű alapítvány, a hivatásos versmondók, előadók számára. Kolti Helga, a Versünnep alapítvány elnöke a Nemzeti Színházban megtartott idei ünnepi díjkiosztó gála végén úgy fogalmazott: nincs díjazott, mert mindenki díjazott; a költészet „műfajainak” és eltérő elöadásmódjaiknak egyen rangúságát vallva és vállalva.
A Kárpát-medence legnagyobb és -ismertebb költészetnapi rendezvény-sorozata a Versmaraton. (2010-et írtak, mikor létre jött.) Több elkötelezett szervezet, a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló, az Írott Szó Alapítvány, az MTVA, a Kossuth Rádió teremtették meg az évek alatt klasszikussá erősödött, egésznapos, élő „versfolyamot”. Ebben lép fel évente az élő magyar költé szet, kezdőtől a veterán költőig.
A hasonló műsorok, rendezvények a határon kívüli területeken is gyarapodtak. A Kárpát-medence legnyugatibb csücskében, Bécsben is elkezdődött valami hasonló (hajszálgyökér a végeken túl). 1995-ben Wurst Erzsébet megszervezte az első versmondó versenyt Bécsben. Ehhez kapcsolódott a Bécsi Magyar Iskola akkori tanári kara és diáksága…
2010 óta határokon innen-túl Verőfény néven ismerték. Huszonnyolc éven át rendeztük meg a versenyt. (Jelenleg Csipkerózsika-álmot alszik.) De a mulandóság jó időbeosztással él, és az AMAPED élni akarásának jeleként egy másik szavalóverseny vette át helyét, amely jelenleg is a szép magyar beszéd ünnepe a császárvárosban. A többnyelvű Burgenland is teret nyújt a magyar nyelv kibontakozásának. Évtizedes múltra tekinthetnek vissza büszkén az ottani rendszeres szavalóversenyek szervezői és díjazottjai.
Pár év elteltével, 2016-ban a bécsi és a város környéki magyarok újabb verses költészeti műsorba kapcsolódhatnak be, egy szerény létszámú és kizárólag a Collegium Hungaricum által támogatott versmondó délutánba, a VERS SOR BAN rendezvényébe. A szép beszéd, a tartalmas együttlét önmagából megújuló évi egy alkalmába. És érdemes lenne túlnézni saját vidékünk szép határán túlra, nyugatabbra, merre van még nyoma hasonló verselési hajlandóságnak ... mert a vers, úgy tűnik, ha csak tucatnyi-két tucatnyi híve maradt, a Poézis akkor is: dacol az elmúlással.
A 2026-os VERS•SOR•BAN rendezvény a CH-ban
(Egy budapesti antikvárius ugyan évekkel ezelőtt elmondta a végbeszédet a vers fölött, és diagnózisában óriási volt a könyvárus keserű igazságmozzanata, de a Poézis tiltakozik: Nem, nem és nem; sok betegség ráfogható, de még él. Ó, jó marosvásárhelyi Székely János poéta uram, a vers csak betegeskedik néha, légszomjjal küzd, beszűkülő, átalakuló valóságokba menekül (e tüneteiről folyamatosan beszámol), sőt elájul olykor-olykor – de újra felébred, ébredezik. Mi pedig, nehányan, önkéntes ápolói vigyázzuk Őt... A Vers a peronon rendezvény mintájára, saját 21. századunk peronjain önkéntes költőt mímelő lények vigyázzuk a szép szót. Alig-létező, megtűrt, kötéltáncos maestrok és kötélverő inasok vegyes népe áll tüntetve az emberi lélek peronjain).
Szívem legnagyobb vágya teljesülne, ha a „versünnep” fogalma, a versmondás gyakorlata, a választékos, zengő nyelv, mint elgondolás és megvalósulás eljutna, kiáradna a német nyelvterületre is. Nem csak a ritka és látványos, de javarészt kishatású plakát-versek révén, osztrák városok utcáin, hanem máshol is, a lélek hangzó tereiben és az előadhatóság termeiben. Jó lenne látni, hogy a szép német beszéd és kiejtés ünnepe mondjuk, Ausztriából (épp Bécsből?) indulna körútjára – magyar sugallatra. Innen terjedne, terjeszkedhetne fokozatosan, iskoláról iskolára, helységből helységbe a tisztán hangzó, képi irodalmi nyelv és beszéd megmutatkozásaként, akárcsak a magyar költészetben, az egész német nyelvterületet átfogó vers-nappá. Szép hozadéka, második ága lehetne egy gazdagodó lírai hagyománynak a művelt európai szellem soknyelvű legyezőjén. Mint csemegét, ízlelgetem németül ígéretét, nevét: Tag der Dichtung…
(Az írás a Bécsi Napló 2026. május-júniusi számában jelent meg.)
