Visszfények – Egy pályázat tanulságairól –

A Bécsi Napló pályázói megérdemlik a méltatást. Munkáik újraolvasása közben lett nyilvánvaló, csak megközelíteni lehet, amiről írtak. Ebből adódott a cím, a személyesebb szintelevélforma. Hiszen csupán sziporkák ezek a sorok: írásaik visszfényei.

A Bécsi Napló 45. esztendejében, 2025-ben pályázatot hirdetett: egy szerény díjazású, de irodalmi igényű pályázatot. A Korchma Zsombor ötletéből közösen kibontott Itthon vagy otthon tárgykörébe összesen 34 munka érkezett a szerkesztőségi postaládába. A színvonalas munkák végigolvasása pedig különös, összetett és sokfelé kinyíló érzéseket váltott ki az olvasók közül többünkben. Ezek hatására döntöttem el, hogy röviden körbejárom munkáik szellemi "környezetét".

Az első szembeszökő észrevétel az volt, hogy a választott cím, a hívószó egyáltalán nem volt életidegen, sőt… A megszólított nemzedék, a fiatalok, a maguk módján egy – elődeik legnagyobb részével ellentétben – kiterebélyesedettebb világban élnek. Nagyobb lett világuk "lombja". Egyetlen országnál jóval nagyobb társadalmi, kulturális és geográfiai környezetben keresik a számukra megfelelő helyet, ahol a jövőt el tudják képzelni. A felmerülő egzisztenciális kérdésekkel együtt folyik ez az izgalmas helykeresés. Az életvitelt meghatározó helyszínek közötti választás kérdéséről van elsősorban szó: majdnem minden pályaműből kiérezhető a szülőföld és a második (többnyire alakulóban levő) otthon közötti lelki-érzelmi és fizikai ingadozás. Akár "ingázásnak" is lehetne nevezni, a lelki biztonság elsődleges, gyermekkori otthonérzete és a tanulmányokkal vagy a munkavégzéssel együttjáró másodlagos otthonérzet közötti ingajáratnak.

A pályázati felhvás a Bécsi Napló 2025 november-decemberi számában

Ebből az oda-vissza élménykörből szakadt ki a legtöbb pályázatíró rendkívül sok árnyalatú és digitális korunk írásszűkösségére egyáltalán nem jellemzően sokatmondó megnyilatkozása. Kitárulkozások sorozatát olvashattuk a szerkesztőségben. Helyszíneiken végigfutva néhány, egy-egy országon belüli itthon-otthon dilemmára is akadtunk (így Magyarország és Kárpátalja belső helyszínei tekintetében). Legtöbben mégis egyfelől Magyarország, Erdély, Vajdaság, Kárpátalja, másfelől pedig Bécs és a távolabbi Nyugat kétpólusú világának élményeit írták meg, ebbéli tapasztalataikat, és akadt pár olyan pályázó is, aki – végzettsége vagy tanulmányai okán – három-négy országban is megfordult. Az ő számukra volt talán a legnehezebb az otthon fogalmát árnyaltan, pontosítottan körbejárni. Mégis, mindhárom csoportban érett, kiforrott egyéniségek tárulkoztak fel életük idevágó részleteivel – sokan pedig az ehhez a tartalomhoz csatolódó kiváló megfogalmazásban.

Többnyire otthont váltó, egyelőre két pólus között vándorló nemzedék tagjai ők. És szinte kivétel nélkül vissza tudtak kapcsolni eredeti szülőhelyükre, és/vagy visszatérőkként vagy távolba menőkként, de nem szakadtak el "gyökereiktől". Alig van olyan, talán egyetlen pályázó, aki ezt vajúdva és indulattal, de megteszi.

Hovatartozásuk és céljaik számokban így körvonalazódnak: tizennyolcan német nyelvterületen élnek (Ausztria, Németország), felbukkan a spanyol nyelvi közeg, sőt Amerika is felsejlik egyszer. Származás szerint kb. húszan Magyarországon születtek, három pályázó írásában útrabocsátó otthonként a Vajdaságot lehet felfedezni, egyikük bevallottan erdélyi, ketten pedig kárpátaljaiak. Országváltás nélküli életformaváltásról (kettősségről az otthonmaradásban) egy kárpátajai és egy magyarországi pályázó számol be közülük. Hárman földrajzi korlátaik fölé lépnek, elegáns fogalmazás rejti indulásukat…

Sorsukban sok a közös vonás, noha más-más színárnyalatokban. Két szomorúbb írást olvastam: részleges önfeladásról, illetve az egykori "én" "elsiratásáról" – de egy harmadik jelentkező lelkében és soraiban már a humor is szikrázik. A sok fiatal női pályázó egyfajta lírai többletet ad a körkép egészének, ami jót tesz az olvasó számára kialakuló összképnek is.

Külön érdekes volt felfedezni érdeklődési köreiket, szakmájukat. Egyesek elárulták ezt, mások hallgattak róla. Akad köztük zenész, cukrász, szociológus, orvostanhallgató, egyikőjüknél műszaki végzettség sejthető: informatika vagy fizika szakirány, és van egy gyógyszerészünk is.

Szakmailag még izgalmasabb, hogy azon túl, hogy többnyire felsőfokú oktatás résztvevői (voltak), jól fogalmaznak, erényük a szabatos írásbeli önkifejezés, magyar nyelvhasználat, a többnyire színvonal-ingadozástól mentes, egyenletes stílus. Mindannyiuknak megvan a maga szuverén gondolkodásmódja, egyéni szókincse, mondatszerkesztési szokása. Az az érzés erősödik meg írásaik olvasása közben bennem, az átlagolvasóban, hogy nem most és nem először próbálgatják szárnyaikat. Van köztük, aki kimondottan jól szerkeszt, s nem ritka az olyan szerző sem, aki élménybe "csomagoltan" ugyan, de jóval túllép a saját tapasztalati világán, és tömörségében is összegző gondolati rendszerré szélesíti írását. Azt hiszem, többjüknek nem ez az első megjelenésre szánt írása, számos esetben erős irodalmi érzéket, kiforrott stílust lehetett felfedezni.

Jól csengő mondatok, frappáns következtetések, megállapítások sorjáznak mindenütt. Élettapasztalat. Idézni is jólesik közülük: "…ma már mosolyogva lebegek a vízfelszínen. Tele békével. Kiharcolt békével. Megtanult békével." (Mester Emma) "…az otthon nem feltétlenül az a hely, ahonnan elindultam, hanem az, amit magamban hordozok, bárhová is megyek." (Táborossi Regina)

Csupa életigenlő mondat: élmény a diaszpórában ilyeneket olvasni. És lenyűgöző az összegző kép is, amely kirajzolódik róluk. Egy olyan nemzedéké, amely a hívó szóra föltárta valós gondjait; felnőtt életének esélyét latolgatva, komoly, megbízható válaszokat fogalmazva az otthonról és az itthonról a ma Európájában. (Egyikük Tamási Áronra utal, a közismert Ábel-idézet is fölfénylik írásában, mintha a Göncöl-szekér egyik csillaga lenne, segítségül a tájékozódáshoz.) Vallomásos írásaik megbízható képet nyújtanak egy felnövő/felnőtt nemzedékről. Miközben minket is gazdagítottak, egy képzeletbeli (virtuális) Kárpát-medencei vallomássorozattal. A hovatartozásról, az emberi és a nemzeti kötődéseinkről.

Köszönettel, biztatással,

Lengyel Ferenc

(A Bécsi Napló irodalmi pályázatára beérkezett pályamunkákból válogatást közlünk a következő időszakban "BN irodalmi pályázat" címkével.)