„Elkötelezett emberek nélkül nincs népcsoporti munka!”

Kevesebb támogatás, szűkülő műsoridő, egyre kevesebb önkéntes – mégis kitart a burgenlandi magyarság egyik legsikeresebb intézménye. Somogyi Attila, a Magyar Népcsoporttanács elnöke és a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolájának vezetője interjúnk második részében őszintén beszél a népcsoport-támogatások elosztásáról, a magyar nyelv oktatásának kihívásairól, a burgenlandi magyar média helyzetéről, valamint arról, miért csak elhivatottsággal lehet ma közösséget építeni Ausztriában.

Seidler Andrea: Nemcsak a Magyar Népcsoporttanács elnöke vagy, hanem a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája egyesület vezetője is. Mióta működik az egyesület?

Somogyi Attila: 1990 óta, vagyis immár 36 éve, bár akkor még más néven, Magyar Nyelvi és Kulturális Népfőiskolaként alakult meg. Az alapítók között volt Rácz András, Alsóőr tanítója és iskolaigazgatója, valamint többek között Pathy Lívia, Steiger Miklós és más pedagógusok is. Engem akkor kértek fel az egyesület vezetésére, amikor a szervezet már szinte a megszűnés szélén állt a hosszabb ideje tartó tétlenség miatt. Az akkori vezetőség egyik tagja, Decker János keresett meg, aki történetesen egy tanítványom édesapja volt, és megkérdezte, nem vállalnám-e el az elnöki feladatokat. Az első dolgunk az volt, hogy programot készítettünk. Még saját kezűleg hajtogatott szórólapokon hirdettük meg a magyar nyelvtanfolyamokat, a magyar népzenei foglalkozásokat, a burgenlandi magyar népzenei kurzusokat, külön hangsúlyt fektetve a felsőőri dalhagyományra. Nagyon szép időszak volt. Az idősebb felsőőriek, akik még ismerték ezeket a dalokat, lelkesen jártak össze a Drobits vendéglő hátsó termében. Együtt énekeltek, valaki mindig hozott harmonikát is. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy ezt szervezett tanfolyami formában is tovább kellene vinni. Később citeratanárt hívtunk, hiszen a citera a klasszikus magyar népzene egyik jellegzetes hangszere, hangzása azonnal a magyar népzenét idézi. Először a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület keretében szerveztem meg a citeraoktatást, létrehoztam egy gyermekcsoportot, később pedig a Kétnyelvű Szövetségi Gimnáziumból is sikerült gyerekeket bevonni. Így folytatódtak a népzenei tanfolyamok, felnőttek is csatlakoztak, nyári táborokat kezdtünk szervezni, miközben természetesen továbbra is futottak a nyelvtanfolyamok: hét közben gyermekfoglalkozások, magyarórák felnőtteknek és minden szintet lefedő nyelvi kurzusok.

Őri Banda

A 2000-es évek közepén értük el a csúcspontot: egyszerre tizenhat tanfolyam működött. Ez Magyarország európai uniós csatlakozásának időszaka volt. Óriási volt az érdeklődés, alig győztem oktatókat találni, akkora volt a kereslet. A népzenei program is önálló életre kelt. A tanfolyamok résztvevőiből és a nyári táborokban a népzenéért lelkesedő gyerekekből olyan közösség alakult ki, amely Felsőőrön is folytatni akarta a közös muzsikálást. Így született meg az Őri Banda, amely ma Ausztria legrégebbi – immár huszonöt éve – folyamatosan működő magyar népzenei együttese. Ez idő alatt három CD-t és egy oktatókönyvet is megjelentettünk.

Seidler Andrea: Valóban, mindez a te kezdeményezésedre indult.

Somogyi Attila: Igen. Később a citerásokat és az énekkör tagjait korosztályok szerint is szétválasztottuk, ma már külön utánpótláscsoportunk is van. Mindez a Népfőiskola egyesület keretében működik, és természetesen az Őri Banda szintén továbbra is aktív. Sok értékes anyaghoz jutottunk. Magyarországról sikerült megnyernem Földesi Jánost, kiváló népzenetanárt, akivel közösen jelentettük meg a burgenlandi magyar népzene oktatókönyvét Kertész Gyula népdalgyűjtésére alapozva. Kertész Gyula volt az első, aki nagyobb mennyiségben gyűjtötte össze a burgenlandi magyar népdalokat. Kodály Zoltán munkatársa volt, az MTA Népzenekutató Csoportjában dolgozott, de a gyűjteménye soha nem jelent meg. Az anyagot azért bízták ránk, mert addigra már mi is fel tudtunk valamit mutatni: elkészült első lemezünk, a Burgenländisch-ungarische Volksmusik I. Ez nagy elismerést váltott ki, és ennek köszönhetően személyesen kaptam meg a teljes gyűjteményt. A projekthez a Szövetségi Kancellária és Burgenland tartomány is támogatást nyújtott. Ahhoz azonban, hogy ezt az úttörő munkát el tudjuk végezni, rengeteg személyes elkötelezettségre és önkéntes munkára volt szükség. Nemcsak a tankönyvet adtuk ki, hanem rögtön egy hanganyaggal kiegészített CD-t is készítettünk hozzá. Emellett birtokunkban vannak az eredeti népzenei gyűjtések hangfelvételei is.

Seidler Andrea: Hány tanfolyam működik jelenleg?

Somogyi Attila: Jelenleg hét kurzusunk van. Ez már jóval kevesebb, mint korábban, mert sajnos jelentősen visszaesett az érdeklődés a magyar nyelv iránt. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a kereslet egyre inkább az online tanfolyamok felé tolódik, ezek ma már népszerűbbek. Továbbra is nagyon keresettek azonban a nyári intenzív kurzusok, amelyeket minden évben megszervezünk. Ezekre még mindig sokan jelentkeznek. A nyári egyhetes képzéseket inkább személyes jelenléttel tartjuk, mert Felsőőrön gazdag kísérőprogramot is kínálunk. Részben Magyarországra is szervezünk kirándulásokat, ezért léteznek kéthetes és háromhetes változatok is, bár messze a legnépszerűbb az egyhetes intenzív kurzus. Emellett kihelyezett nyári nyelvi heteket is szervezünk, például a Balatonnál. Nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is kínálunk intenzív nyelvi táborokat. A felnőttek természetesen esténként szabadon is szervezhetnek maguknak programokat, hiszen rájuk már nem kell felügyelni. Ugyanakkor számukra is szervezünk kulturális és közösségi programokat, amelyekhez bárki csatlakozhat.

Nyári tábor

Seidler Andrea: Mindez a helyi népfőiskola keretében működik? Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért nem működtök szorosabban együtt a helyi népfőiskolával.

Somogyi Attila: Természetesen együttműködünk, különben most sem itt ülnénk. Használjuk az infrastruktúrájukat. Ez valójában a Burgenlandi Népfőiskolák Tartományi Szövetsége. Az irodát ingyen használhatjuk, a tantermeket pedig óradíjért vehetjük igénybe, de nagyon méltányos, baráti áron. Ez valóban nagy segítség, és természetesen élünk az együttműködésből adódó szinergiákkal. A programjaink szerepelnek a burgenlandi népfőiskolák közös programfüzetében is. Rendezvényeinket onnan lehet felismerni, hogy a jelentkezési címnél a VHS Ungarn szerepel. A jelentkezések adminisztrációját én intézem.

Seidler Andrea: Ha a te személyedet nézzük, mi a hivatalos tisztséged: elnök, ügyvezető, igazgató? Ez már nem önkéntes népcsoporti munka, hanem egy főállás, ugye?

Somogyi Attila: Igen, ez természetesen egy állás. Emellett működtetünk egy akkreditált nyelvvizsgaközpontot is. Ehhez megfelelő egyetemi végzettségű nyelvtanárnak kell lenni, és folyamatos továbbképzéseken kell részt venni, ami időben és anyagilag is komoly ráfordítást jelent. Ugyanakkor erre az intézményre van igény, hiszen a megszerzett nyelvvizsga a résztvevők szakmai előmenetelét is segítheti. Az érdeklődés ugyan az utóbbi időben visszaesett, de elképzelhető, hogy az új politikai helyzet hatására ismét növekedni fog.

Seidler Andrea: A Szövetségi Kancellária támogatásán kívül miből finanszírozzátok a működéseteket?

Somogyi Attila: Elsősorban a tanfolyamok részvételi díjából. A nyelvtanfolyamokat úgy kalkuláljuk, hogy önfenntartók legyenek. Burgenlandban mi vagyunk az egyetlen olyan egyesület, amelynek a nyelvkurzusaihoz nincs szüksége külön támogatásra – ezeket teljes egészében a tandíjak fedezik.

Nyereséget nem termelünk. Éppen ellenkezőleg: az a célunk, hogy minél többen tanuljanak magyarul. Ez különbséget jelent a regionális és a tartományi népfőiskolákhoz képest is.

Ott magasabb tandíjat kérnek a magyar nyelvtanfolyamokért, mert abból a saját személyzetüket is finanszírozniuk kell. Az én állásomat viszont a Szövetségi Kancellária támogatja, ezért megengedhetjük magunknak, hogy kedvezőbb áron szervezzük meg a magyar nyelvoktatást, mint a profitorientált szolgáltatók. Ez a népcsoport számára közvetlen előnyt jelent. Kifejezetten olyan magyar nyelvtanfolyamokat is kínálunk, amelyek a népcsoport tagjainak szólnak, akik már valamennyire beszélnek magyarul. Az ilyen középhaladó vagy haladó kurzusok a hagyományos népfőiskolák kínálatában többnyire hiányoznak, ott általában csak kezdő tanfolyamok indulnak, amelyek gyakran már a negyedik félévre megszűnnek. Emellett továbbra is nagy az érdeklődés a nyelvvizsgák iránt. Például rendőrök is jelentkeznek hozzánk, mert egy sikeres nyelvvizsgával akár magasabb fizetési kategóriába is kerülhetnek. Több ilyen hallgatónk is volt már. Az ECL C1-es vagy B2-es nyelvvizsga valódi szakmai előnyt jelent számukra. A B2-es szintet például egyetemi felvételihez szükséges nyelvtudás igazolásaként is elfogadják. Egy dolgot azonban nem teszünk, amit sok más, a Szövetségi Kancellária által támogatott egyesület igen: nem szervezünk német nyelvtanfolyamokat. Ez nem tartozik a népcsoporti feladataink közé. Kapunk támogatást Burgenland tartománytól és az Oktatási Minisztériumtól is. A minisztériumi támogatás a népfőiskolai rendszeren keresztül érkezik: a teljes összeget a népfőiskolák kapják meg, ebből jut hozzánk a ránk eső rész.

Seidler Andrea: Szerinted elegendő-e az ausztriai magyar nyelvű médiakínálat? Elégedett vagy azzal, ami jelenleg rendelkezésre áll, vagy lenne-e még helye további fejlesztéseknek?

Somogyi Attila: Erről is írunk abban a nyílt levélben, amelyet a politikusoknak címeztünk. Az ORF jelenléte természetesen fontos, hiszen garanciát jelent a minőségre, és ennek a népcsoporti műsorok esetében is így kellene lennie. Ugyanakkor ezen a területen bőven lenne még mit fejleszteni – elsősorban a műsoridő tekintetében. Ha összehasonlítjuk magunkat a horvát népcsoporttal: létszámban nem vagyunk sokkal kevesebben, a horvátoknak mégis hetente van egy legalább huszonöt perces televíziós műsoruk. Nekünk, magyaroknak ezzel szemben mindössze kéthavonta jut egy valamivel több mint húszperces adás. Ez évente hat alkalmat jelent. Hat műsor egy évben – ez rendkívül kevés. Magyar nyelvű rádióműsor természetesen van, az jól működik. A problémát azonban az jelenti, hogy nyelvileg már a nyelvcsere utolsó szakaszában vagyunk. Alig akad olyan fiatal, aki megfelelő szinten beszél magyarul. Ezért ezen a területen gyakran Magyarországról kell szakembereket bevonnunk. Ők viszont természetesen nem kötődnek olyan szorosan az őshonos magyar népcsoporthoz, nem ismerik annak belső viszonyait és kapcsolatrendszerét, ami időnként a műsorok tartalmán és szemléletén is érződik. Ez nemcsak a regionális ORF-re igaz, hanem más médiumokra is, legyen szó a Rólunk magazinról vagy a Mora Rádióról. A Morát kevésbé ismerem, hiszen négynyelvű internetes rádióként működik. Én magam leginkább az ORF műsorait követem, bár természetesen az online adásokat és a podcastokat később is meg lehet hallgatni. Amit azonban valamennyien szeretnénk, az egyértelműen több műsoridő. A jelenlegi helyzet tarthatatlan. Az, hogy egy rendezvényről csak két hónappal később számolnak be, egyszerűen sértő a népcsoport számára. Arra pedig mind a mai napig senki sem tudott érdemi magyarázatot adni, miért van ez így. Politikai választ sem kaptam erre. Annak idején Raab miniszter asszonynak is írtam erről. A legutóbbi népszámlálás, amelyben még meg lehetett jelölni a magyar nyelvet mint a hétköznapokban használt nyelvet, 2001-ben volt. Akkor 25 855 osztrák állampolgár vallotta azt, hogy számára a magyar a mindennapi érintkezés nyelve. Ez az utolsó hivatalos adatunk. Később áttértek a digitális adatfelvételre, és a nyelvhasználatra már nem kérdeztek rá.

Vagyis a legutolsó ismert adatok szerint 2001-ben mi voltunk Ausztria legnagyobb őshonos népcsoportja. Ennek ellenére a támogatások elosztásánál ma is csak a harmadik helyen állunk.

Összehasonlításképpen: a szlovén népcsoport körülbelül 1,8 millió euró támogatást kap, a horvátok 1,7 milliót, míg a magyar népcsoport mindössze 666 ezer eurót.

Seidler Andrea: Az imént a 2001-es népszámlálási adatokat említetted. Huszonöt év elteltével ezek már aligha tekinthetők aktuálisnak. A többi népcsoport is erre az utolsó hivatalos felmérésre hivatkozik?

Somogyi Attila: Természetesen jeleztük, hogy ezt ma már nem tartjuk sem igazságosnak, sem a valóságot tükrözőnek. Amikor a bécsi magyarokat is elismerték népcsoportként, a burgenlandi támogatás összegét egyszerűen megduplázták. Csakhogy akkor Burgenlandban körülbelül 4 500 magyar élt, míg Bécsben mintegy 14 000. A jelenleg működő magyar egyesületek összesen körülbelül 660 000 euró támogatáson osztoznak, amelynek alapösszegét Burgenland és Bécs között nagyjából egyenlő arányban osztják fel.

Seidler Andrea: Ha több támogatás állna rendelkezésre, szerinted reális lenne, hogy több egyesületi munka valósuljon meg? Aktívabbá válhatna a magyar népcsoport?

Somogyi Attila: Természetesen. Ha egy egyesület több támogatást kap, több feladatot is kell vállalnia. A Szövetségi Kancellária ugyanis nem finanszírozza teljes egészében a projekteket, hanem csak hozzájárul azok megvalósításához.

Seidler Andrea: De honnan lehet ehhez önkénteseket találni? Nekem Bécsben ez az egyik legnagyobb problémám: honnan szerezzek embereket az önkéntes népcsoporti munkára?

Somogyi Attila: Ez valóban nagyon nehéz. Az egyesületi munka egyre professzionálisabb lesz. Ma már szinte könyvelői ismeretekre is szükség van. Én sem vagyok könyvelő, így minden elszámolásnál megizzadok. Már maga a pályázati adatlap kitöltése is óriási akadály. Az egész rendszer rendkívül bonyolult lett. Az elszámolás nagyon szigorú, rengeteg időt vesz igénybe. Ezt mindenképpen egyszerűsíteni kellene.

Seidler Andrea: Mennyire tud a Magyar Népcsoporttanács beleszólni az egyes pályázatok elbírálásába? Létezik valamiféle minőségi értékelés? Vizsgálják utólag azt is, hogy egy projekt valóban jól valósult-e meg?

Somogyi Attila

Somogyi Attila: Régóta tagja vagyok a Népcsoporttanácsnak, és most először rendelkezünk saját, rögzített értékelési szempontokkal. Természetesen továbbra is a Szövetségi Kancellária által meghatározott kritériumok az alapvetők, amelyek egyébként nagyon pontosak és jól kidolgozottak. Mégsem fednek le mindig mindent. Számunkra például kiemelten fontosak a gyermekekkel és az ifjúsággal kapcsolatos projektek és természetesen azok magas színvonalú megvalósítása. Tudni szeretnénk, hogy ezen a területen valóban minőségi munka folyik-e. Ezért 2014-ben – Zsótér Iris elnöksége idején – a Szövetségi Kancellária irányelveit saját szempontokkal egészítettük ki. Ez volt az első önálló kritériumrendszerünk, amelyet közösen dolgoztunk ki. Azóta ezt minden támogatási döntésnél segédanyagként használjuk. Különösen most, amikor az infláció növekszik, a támogatások pedig nem növekednek, fontos, hogy ne „öntözőkanna”-elv szerint osszuk el a pénzt, hanem valóban azt támogassuk, ami a népcsoport számára a legfontosabb. Vannak olyan intézmények, amelyek nélkülözhetetlenek. Fontos, hogy legyenek helyben dolgozó szakemberek, akik szolgáltatást nyújtanak a népcsoportnak. Ilyenek például a népfőiskolák, a kulturális egyesületek, amelyek gyermekcsoportokat működtetnek, nyári táborokat szerveznek, akkreditált nyelvvizsgákat kínálnak és számos más feladatot látnak el. Ezeket természetesen kiemelten kell támogatni.

Seidler Andrea: De nálatok például mi számít feltételnek ahhoz, hogy egy egyesület népcsoport-támogatásban részesüljön? Mitől lesz egy szervezet népcsoport-egyesület?

Somogyi Attila: Önmagában az, hogy valaki népcsoport-egyesületnek nevezi magát, még nem döntő szempont. Mi azt vesszük figyelembe, hogy osztrák állampolgárokhoz kötődik-e a magyar nyelv és kultúra ápolása. Tudjuk, hogy ez nem mindenütt ilyen egyértelmű, és ezt nem is lehet minden esetben pontosan ellenőrizni. Vannak egyesületek, ahol több ilyen ember dolgozik, és vannak, ahol kevesebb. Korábban már beszéltünk a médiáról.

Ha valóban az ausztriai magyar, helyben gyökerező kultúrát akarjuk támogatni, akkor fontos, hogy a megfelelő emberek dolgozzanak ezen. Olyanok, akik szívvel-lélekkel végzik ezt a munkát, akik valóban kötődnek ehhez a hazához,

Dél-Burgenlandhoz, Közép-Burgenlandhoz, Bécshez – vagyis azokhoz a helyekhez, ahol az őshonos magyar népcsoport él. Ha nem ilyen emberek végzik ezt a munkát, akkor abból könnyen csak kötelességteljesítés lesz, nem pedig meggyőződésből végzett szolgálat.

Seidler Andrea: Gyakran hallani azt a kritikát, hogy vannak olyan egyesületek, amelyek sokat tesznek a fiatalokért, a magyar kultúra és hagyományok megőrzéséért, mégsem részesülnek népcsoport-támogatásban, mert nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek.

Somogyi Attila: Nem a kritériumrendszerből esnek ki, hanem a népcsoporttörvény hatálya alól.

Seidler Andrea: Igen, erre gondoltam. Szerinted változhat ez a jövőben? Elképzelhető, hogy az osztrák állam egyszer alkalmazkodik ahhoz, hogy az ausztriai magyarság társadalmi szerkezete az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott?

Somogyi Attila: Egyelőre ennek semmilyen jelét nem látjuk. Többször felvetettük már ezt a kérdést, és kértük, hogy ezen a téren legyen rugalmasabb a szabályozás. A valóság ugyanis már régen túllépett azokon a kereteken, amelyeket az Európai Unió szabad mozgása és az uniós polgárok folyamatos vándorlása teremtett.

Seidler Andrea: Ha az ausztriai magyar egyesületekre gondolok – például a Központi Szövetségre vagy a mi iskolánkra, a Bécsi Magyar Iskolára –, akkor világosan látszik, hogy aligha lenne ekkora érdeklődés irántunk, ha nem lennének azok a Magyarországról érkező gyerekek, akik továbbra is szeretnének magyarul tanulni. Maga az egyesület megfelel a népcsoporttörvény feltételeinek, de azok, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat, már sokszor nem. Ez bizonyos értelemben ellentmondás.

Somogyi Attila: Igen, de a gyakorlatban a Szövetségi Kancellária ezt nem tudja ennyire szigorúan venni. Valójában ezt soha nem ellenőrzik részletesen. Régebben még vezettük például a nyári táborok résztvevőinek névsorát, de ma már ezeket az adatokat adatvédelmi szabályok védik. A Népcsoporttanácsnak sincs hatásköre arra, hogy ellenőrizze, minden feltétel teljesül-e, vagy hogy a projektek pontosan úgy valósultak-e meg, ahogyan tervezték őket. Nem végrehajtó vagy ellenőrző szerv vagyunk. Mi egy tizenhat tagú testületként zárt üléseken hozunk közös döntéseket, amelyek tartalmát titoktartási kötelezettség védi.

Seidler Andrea: Végezetül egy személyes kérdés. Hol látod magad tíz év múlva a népcsoporti munkában? Gondolom, ugyanilyen kitartóan folytatod tovább.

Somogyi Attila: Természetesen folytatom. Büszke vagyok arra, amit sikerült felépíteni. Ma már valódi mintaintézménynek számítunk: akkreditált, tanúsított és díjazott felnőttképzési, valamint iskolarendszeren kívüli oktatási központ vagyunk, amelyet gyakran említenek példaként a népcsoportszervezetek között. Megkaptuk az Európai Nyelvi Díjat, valamint 2008-ban az Osztrák Állami Felnőttképzési Díjat is. Ilyen eredményt egyetlen más ausztriai magyar egyesület sem ért el. Mindezt nagyrészt a szabadidőmben, saját kezdeményezésből valósítottam meg. De ezt ma már nem lehet elvárni egy önkéntestől. Két nap után feladná. Én azért csinálom, mert így neveltek. Nagyon sokat tanultam a szüleimtől, akik 1956-os menekültek voltak, és akiknek semmit sem adtak ingyen. Ezt a munkát folytatni fogom.