Az amerikai dzsóker és az iráni sakk-matt

Az amerikai dzsóker taktikája kifulladni látszik a perzsa sakktáblán: a fenyegetések és győzelmi jelentések sorát Irán fegyelmezett, decentralizált mozdulatai cáfolják, miközben az Öböl menti partnerek türelme fogy. A játszma végkimenetelét egyre inkább nem a blöff, hanem a több lépéssel előre megtervezett stratégia határozza meg.

Eredetileg Indiában találták ki a sakkjáték ősének számító stratégiai játékot, amely perzsa közvetítéssel vált a mai sakká. A közel-keleti eseményeket figyelve úgy tűnik, a perzsák utódai, az irániak is kiváló sakkozók. Donald Trump kaszinóinak valamelyikében felszedett bizonyos fokú kártyatudást, de a sakktáblán már nem ugyanazok a szabályok érvényesek. A sakk nem szerencsejáték, mint – bizonyos mértékben – a legtöbb kártyajáték, mert a sakkban megfelelő észjárásra és nem szerencsés lapjárásra van szükség. Míg a sakk stratégiai játék, addig a kártyázás a taktika fellegvára.

Ami két hónapja Irán és az amerikai-izraeli szövetség közötti háborúban történik, fényesen bizonyítja, hogy nem elég a világ legerősebb, legjobban felszerelt hadseregével rendelkezni. Trump rendre azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok már a háború első napján megsemmisítette az iráni tengeri és légiflottát, legyőzve ezzel Iránt, és nem érzi, állítása mennyire önellentmondásos. Mert ha így van, ha győztek, akkor miért tart még ma is a háború? Ugyanez történt a tavalyi, tizenkét napig tartó háború kapcsán is, melyben Amerika csupán egyetlen napig vett részt, de akkor állítólag teljesen szétbombázta Irán urándúsítási programját. Idén mégis végzetes háborúba keveredett az USA, miközben azt állította, hogy Irán csak hetekre volt az atombomba elkészítésétől. Micsoda ellentmondás – vagy inkább kapitális hazugság?

Egyre erősebb a gyanú, hogy Trump elnök már nem csupán a tőle megszokott, gátlástalan ellentmondásokba bonyolódik, és olyan párhuzamos valóságokat vázol fel, amelyekben ő maga sem hisz, miközben elvárná, hogy mások vakon higgyenek benne. Mindinkább felvetődik az amerikai elnök szellemi épségének és felelős döntéshozatali képességeinek kérdése. Hosszú lista állítható össze a józan észtől teljesen elrugaszkodott kijelentéseiről: hol határtalan fenyegetőzések – akár atomháborúval –, hol indokolatlanul optimista ígéretek vagy tűzszüneti alkuk. Ezek persze csak addig érvényesek, amíg az irániak egyetlen pontban sem mondanak ellent a „nagyvonalú” Trumpnak; az első ellentmondásra újraindul a fenyegetőzés. Vannak, akik mindezek láttán-hallatán Trump zseniális taktikázását emlegetik; mások csupán egy New York-i ingatlanmágnás szellemtelen üzletelésének látják, ahogyan eljár, míg sokan úgy vélik, az amerikai elnök végveszélybe sodorja a világot. Mellesleg hetek óta tűzszünet van, amelyet időről időre egy-egy rakétarobbanás zaja tör meg a térségben. A viszonylagos fegyvernyugvást Trump most ismét teljes háborúra cserélné, ám a Perzsa-öböl menti szövetségesei kezdenek belefáradni a nemzetbiztonságukkal és államaik jövőjével folytatott ostoba pókerezésbe, ezért egyre kevésbé együttműködőek. Szaúd-Arábia például legutóbb megtiltotta az amerikai hadműveleteket a területén, hogy ne szolgáltasson ürügyet további iráni rakéta- és dróntámadásokra. Már most valószínűnek tűnik, hogy az Öböl-menti országok nem fogják lelkesen támogatni a szétlőtt amerikai támaszpontok újranyitását.

Trump taktikázó pókerezésével szemben az irániak sakkoznak: felmérik helyzetüket és erőforrásaikat, több lépéssel előre gondolkodnak. Nem improvizálnak, hanem gondolkodnak és koherensen terveznek, és a lépések gyakorlati végrehajtását is meglepően jól összehangolják. A világ ámul és csodálkozik: ki irányítja valójában Iránt? Az új ajatollah súlyosan sebesülten fekszik; halálhírét is keltették, mindazonáltal mindeddig nem jelent meg nyilvánosan. Több száz magas rangú civil és katonai vezető likvidálása ellenére az ország mégis hatékony irányítást mutat. Furcsa: a diktatúrák jellemzően szélsőségesen centralizáltak, míg ami Iránban nap mint nap történik, az teljes decentralizációra utal. Könnyen lehet, hogy ez is egy újabb mesteri sakkhúzás.

Számos elemző szerint az Amerikai Egyesült Államok az Irán elleni háborúban veszíteni fog. Trumpot Netanjahu izraeli miniszterelnök belevezette ebbe a szerencsejátékba, ő pedig szeszélyes taktikázásával tehetetlenül áll az irániak következetes, nehezen feltörhető stratégiájával szemben. A sakk indiai eredetű, de perzsa közvetítéssel terjedt el; a „sakk” a perzsa „šāh” (király) szóból ered, az uralkodó fenyegetettségét jelző kifejezés. Az irániak az USA elnökének tehát már „sakkot” adtak. A végjáték még nem látszik, de könnyen elképzelhető, hogy sakk-mattal végződik a komolytalan jolly joker számára – a dzsóker pedig valóban tősgyökeres amerikai kártyatalálmány. Lehet, hogy Donald Trump igazi dzsóker a világpolitikában, de sakkozni nem tud.