top of page

Megváltoztatni azt, amit irodalomnak nevezünk – Géczi János vendégelőadása a magyar neoavantgárdról

ÖIUS
okt. 30.
1 perc olvasás

A Bécsi Egyetem Finnugor Tanszéke és az Ausztriai Magyar Kutatóintézet

(ÖIUS) meghívására 2026. november 12-én, 19 órakor Géczi János tart

vendégelőadást Bécsben.


A bécsi közönség már tavaly is találkozhatott Géczi Jánossal: a rózsa

kultúrtörténetéről tartott előadása nagy sikert aratott. November 12-én ismét Bécsbe látogat, ezúttal a magyar neoavantgárd világába kalauzolja el hallgatóságát, bemutatva a magyar irodalom kísérletező törekvéseit és azok kulturális összefüggéseit.

Géczi János író, költő, biológus, képzőművész és egyetemi oktató 1954-ben született Monostorpályiban. Biológusdiplomáját 1978-ban szerezte a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1995-től a Pécsi Tudományegyetemen, majd 2003-tól a Pannon Egyetemen tanított, ahol intézetvezetőként és dékánhelyettesként is

dolgozott. Oktatói és kutatói munkássága az élettudományok, a művelődés- és

neveléstörténet, valamint a szimbólumok kultúrtörténete területére is kiterjed.

Irodalmi munkásságában a költészet, a próza, az esszéírás és a vizuális művészetek egyaránt fontos szerepet játszanak. A magyar vizuális költészet és a kísérletező művészeti irányzatok elismert alkotója. Munkásságát több rangos kitüntetéssel ismerték el, többek között József Attila-díjjal, Artisjus-díjjal és Baumgarten- emlékdíjjal. 2021-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.


A rendezvényen a részvétel díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel

várnak.


Mi? Megváltoztatni azt, amit irodalomnak nevezünk. Neoavantgárd törekvések a magyar

irodalomban (az 1960-as évek végétől az 1980/90-es évekig) – Géczi János előadása

Mikor? 2026. november 12. 19 óra

Hol? 1010 Wien, Schwedenplatz 2/9


Laptulajdonos: Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
A - 1010 Wien, Schwedenplatz 2.
Levelezési cím: A - 1011 Wien, Postfach 58.

Telefon: +43 1 532 6049
Email: redaktion@becsinaplo.at

Magyar címer és kokárda kombinációja
Osztrák Szövetségi Kancellária logója
Facebook ikon

Minden jog fenntartva © 2026 Bécsi Napló / Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége

Copyright © 2026 Wiener Diarium / Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. Alle Rechte vorbehalten.

A honlaponunkon olvasható vélemények nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját.
Die auf unserer Website geäußerten Meinungen, Kommentare und Gastbeiträge spiegeln nicht unbedingt die Ansichten der Redaktion oder des Herausgebers wider.

bottom of page