Wien Museum – Kultúrtörténeti séták 2.
- Másréti Kató Zoltán
- May 27
- 5 min read
A helytörténet és a lokálpatriotizmus általában összefügg, de járjuk csak be a néhány éve felújított, a Karlsplatzon álló Wien Museumot, és nagyon meg fogunk lepődni: lokálpatriotizmusnak itt nyoma sincs; annál inkább világszínvonalú muzeológiának és jó szakmai ízlés diktálta kiállításrendezésnek lehetünk a tanúi. A grandiózus belső terek ellenére – a hatalmas vörösgránit előcsarnok bármelyik ötcsillagos szálloda becsületére válna – a múzeum mégis nagyon testhezálló. A három szinten elhelyezett várostörténeti kiállítás ingyenesen látogatható, csak a negyedik emeleten berendezett időszaki kiállítások fizetősek. Ez szép gesztus egy városban, ahol a múzeumi belépők meglehetősen drágák.
A Wien Museumot (Bécsi Várostörténeti Múzeum) viszonylag későn, 1887-ben alapították; első kiállításai az akkor frissen elkészült neogótikus új városházában (Neues Rathaus) kaptak helyet. A 19. század második felében, a Gründerzeit idején Bécsben a historizmus különösen kedvelte a neogótikát, amely a németség romantikus-nacionalista újjászületését szimbolizálta. Hamar felmerült egy önálló múzeumépület igénye, ám ez csak az 1950-es években valósult meg: Oswald Haerdtl tervei alapján a Karlsplatzon modern épület készült, amelyben 1959 áprilisában megnyílt a Várostörténeti Múzeum. Az épületet a közelmúltban teljesen felújították és jelentősen kibővítették; az új Wien Museumot 2023. december 6-án nyitották meg a látogatók előtt. Ultramodern megjelenése erős kontrasztot alkot közvetlen szomszédjával, Bécs egyik legszebb barokk templomával, a Károly-templommal (Karlskirche).
A múzeumi épület jellege, megjelenése mindig fontos, de a lényeg mégis a gyűjtemény. Lehet bármilyen szép, régi vagy új az épület, igazán az számít, mit és hogyan állítunk ki benne. A Wien Museum mindkét szempontból lenyűgöző. A kiállításrendezés klasszikus elveket követő koncepciója kifejezetten szimpatikus: nincs erőltetett eredetieskedés, szigorú kronológia mentén mutatják be Bécset és környezetét, gondosan válogatott, reprezentatív tárgyakkal és áttekinthető tárgyegyüttesekkel. Ritkán látni olyan megoldást, mint az egymás mellett sorakozó 11 keskeny vitrin, amelyek néhány méteren foglalják össze a hely mintegy 30 000 éves történetét (kőkorszak, bronzkor, vaskor stb.). Minden tárlóban csak néhány tárgy szerepel, mégis együtt jól reprezentálják az egyes korszakokat.
A római Vindobona bemutatása is nagyvonalú: a padlófűtés makettje, egy szabadon kipróbálható római zárszerkezet rekonstrukciója, a tetőszerkezet cserepei, valamint egy építési vállalkozó-katona feliratos emlékköve – a hozzájuk fűzött tömör magyarázatokkal és térképekkel – remekül érzékeltetik a hajdani castrum világát.
Ugrunk az időben: következik a középkori Bécs. Itt valóban elkényeztetik a látogatót. Bár csodáljuk a rómaiakat, kevésbé érezzük magunkhoz közel őket; ezzel szemben a Stephansdomról a 19. század közepi restaurálások során, műemlékvédelmi okokból eltávolított szentek és világi alakok embernagyságú szobrai itt sorakoznak. A gótikus művészet ezen alkotásairól csak rajongással lehet beszélni. Megfigyeltem, hogy a látogatók szinte gyökeret vernek a karnyújtásnyira elhelyezett homokkő faragványok előtt; szépségük a reneszánsz szobrokéval vetekszik. Sőt, bár a reneszánsz mesterien ábrázolja az emberi testet, ezeknek az ismeretlen mestereknek a homokkőből faragott alakjai olyan kifejező arcokat mutatnak, amelyek önálló portrékként is megállnák a helyüket. Az ember nézi ezeket az arcokat és érzi, ahogy megrendül benne a gótikáról alkotott sztereotip kép. Szent István, az első keresztény vértanú, Mária a gyermekkel, a püspökök és Szent Anna elragadó szobrai mellett talán a hat úgynevezett hercegszobor szépsége a legmegrázóbb: IV. Rudolf (az Alapító) Habsburg-házi osztrák herceg és felesége, Luxemburgi (Csehországi) Katalin; Rudolf szülei, II. Albert és Pfirti Johanna; valamint apósa, IV. Károly német-római császár és anyósa, Valois Blanka. A szobrok a 14. század közepén készültek, mégis meglepően élők. Valósággal megbabonázzák a látogatókat. Embernagyságú alakjaikat évszázadokon át a dóm nyugati homlokzatán és tornyán helyezték el, mintegy szakrális jelentéssel ruházva fel a Habsburgok felemelkedő hatalmát. IV. Rudolf rövid élete alatt – 25 évet élt, 1358 és 1365 között uralkodott – elrendelte az akkor még jóval kisebb Stephansdom jelentős bővítését, és 1365-ben a bécsi egyetemet is ő alapította.
A középkorból a reneszánszon át továbbsétálva a kiállítás a törökök első, 1529-es, majd második, 1683-as bécsi ostromát mutatja be. A történelmi eseményeket több nézőpontból, árnyalt kontextussal, muzeológiai bravúrral tárják elénk, ugyanakkor mindenféle cancel-culture jellegű próbálkozás nélkül közelítenek ezekhez a megrázó eseményekhez az egykor ostromlott városban, amelynek ma mintegy kétmillió lakója közül körülbelül 100 ezer török származású.
Az első emelet közepén szédítő látvány fogad: a három szintet itt összenyitották, a magasban pedig a 19. századi bécsi polgármesterek gálahintója függ. Mellette ott lebeg a práterbeli legendás Bálna-vendégház „cégére”, a másfél tonnás, fából-rézből készült 10 méteres bálnaszobor, „Poldi”, melyet 1951-ben Maria Benke alkotott. Alatta a Stephansdom öt méter magas, fából készült makettje látható, a közelben pedig a híres faló – nem trójai, de arra rímelő installáció –, amely a Kurt Waldheim-ügy kapcsán született, és Fred Sinowatz gúnyos mondását illusztrálja: „Nem Waldheim, hanem a lova szolgált az SA-nál.” Waldheim, az ENSZ egykori főtitkára és későbbi osztrák államfő a bizonyítékok ellenére tagadta, hogy az SA-hoz (Sturmabteilung, a náci paramilitáris milícia) kötődött volna. A hatalmas nyílt tér eklektikáját tovább gazdagítja Georg Raphael Donner (1693-1741) kétszeres életnagyságú szoborcsoportja, amely hajdan Bécs belvárosában egy közkutat díszített.
A kút melletti ajtón át belépve a második emeleti tárlatokon haladunk tovább, amelyek a bécsi barokk, a biedermeier és végül a Gründerzeit korszakait mutatják be, értékes festményekkel és tárgyakkal gazdagon dokumentálva. Ez az a Bécs, amelyet a legtöbben maguk elé képzelnek, amikor kimondják a város nevét. A kiállítás mégis mellőz minden sztereotípiát, és sorra kellemes meglepetéseket tartogat. Például egy valódi, biedermeier otthonosságot árasztó szobabelsőt is bemutatnak – olyat, amelyet a Bútormúzeum (Möbelmuseum Wien) is megirigyelhetne, pedig ott legalább húsz is akad belőle.
Menjünk fel a harmadik emeletre, vagyis a 20. századba. A korszak a szecesszióval indul – szépen, ha néha neurotikusan is –, majd jön az első világháború, végül az összeomlás. Ne feledjük: várostörténetet látunk, nem az Osztrák–Magyar Monarchia történetét, így Bécsben kevésbé a Monarchia elsüllyedése, sokkal inkább az Osztrák Köztársaság kikiáltása számított.
A második világháború is alaposan dokumentált, a legmegrázóbb azonban az Anschluss (1938) és a náci rezsim éveinek szókimondó, kertelést nélkülöző bemutatása. Már Kurt Waldheim lovánál egy felirat élesen megjegyzi, hogy az osztrákoknak sikerült (?) az a bravúr, hogy kollaboráns nemzetből a nácik áldozataként tüntessék fel magukat – pedig a pártnak több mint 688 000 lelkes tagja volt Ausztriában. Itt számtalan fénykép, dokumentum, korabeli kisfilm és korhű festmény mutatja be, mit jelentettek az Anschluss utáni idők az „árja” osztrákoknak, és mit a bécsi zsidóknak. Nem tudom, milyen érzésekkel sétál végig egy osztrák ezen a kiállításon, de irigylésre méltó, ahogyan ez a várostörténeti egység helyére teszi a dolgokat.
Az újkor, a második világháborútól napjainkig tartó időszak bemutatása több szempontból is izgalmas. Egyrészt ismét divat a retró; jó érzés az 1950-es, 60-as és 70-es évek ma már kultikus tárgyai között mazsolázni. Másrészt mindig különleges élmény, amikor mai használati tárgyakkal vagy ismerős helyszínekkel a múzeumban találkozunk.
A Wien Museumban a tárgybőség és a kiállítások gazdaságossága érdekes összhangot alkot, de a középpontban mindig a muzeológia alfája és ómegája, az Eredeti Tárgy szerepel. Emellett mindenütt térképek, városmakettek segítik a térben és időben való tájékozódást, mégsem agyonterheltek információval, mert a kiállításrendezők figyelembe vették a látogatók befogadóképességének határait. Nagy teljesítmény az új Wien Museum. Építészet, világszínvonalú muzeológia, kiállítástervezés és látogatóbarátság – mindenből kifejezetten jeles!
Wien Museum: https://www.wienmuseum.at/
Möbelmuseum: https://www.moebelmuseumwien.at/
Fotók: Másréti Kató Zoltán
