top of page


A költészet napja
Köztudott, hogy április 11. a magyar költészet napja. A magyar költészet napját hivatalosan először 1964-ben, József Attila születésnapján rendezték meg. Az évek során egyre gazdagabb kulturális háttér rajzolódott ki a meghonosodó emléknap mögött. Minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és költészeti versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Új vonása, hogy egyre gyakrabban az élő szerzők is bekapcsolódnak, és maguk tolmácsolják költem
Lengyel Ferenc


Vágatlanul - Láng Annamária
Podcastsorozatunkban olyan magyarokkal beszélgetünk, akik Bécsbe költöztek, itt élnek és dolgoznak. Ezúttal Láng Annamáriát kérdezte Lendvai Zsóka és Rick Zsófi. Annamari hét éve a Burgtheater társulatának egyetlen magyar tagja. Szó esik legutóbbi szerepeiről, arról, milyen érzés kétezer ember előtt játszani, milyen a viszonya a kollégáival, mennyire megterhelő az ingázás Bécs és Budapest között, valamint arról is, milyen volt a világhírű orosz rendezővel, Szerebrennyikovval
Bécsi Napló


Prága, Budapest, Bécs - ahogy egy művész látja
Rendhagyó kiállítást látogathatnak augusztus végéig az építészet és a városképek kedvelői Prága belvárosában, az 1244-ben felszentelt Minorita Kolostorban. A kiállított alkotások maguk is rendhagyóak. A Prágát ábrázoló festmény például mintegy 30 négyzetméteres, és a kolostor hatalmas tereiben nyílt először lehetőség arra, hogy teljes egészében bemutassák a nagyközönségnek. A város valamennyi háza és műemléke eredeti formájában, ugyanakkor méretarányosan jelenik meg a képen.
Olszewski Ágnes


Az amerikai dzsóker és az iráni sakk-matt
Az amerikai dzsóker taktikája kifulladni látszik a perzsa sakktáblán: a fenyegetések és győzelmi jelentések sorát Irán fegyelmezett, decentralizált mozdulatai cáfolják, miközben az Öböl menti partnerek türelme fogy. A játszma végkimenetelét egyre inkább nem a blöff, hanem a több lépéssel előre megtervezett stratégia határozza meg. Eredetileg Indiában találták ki a sakkjáték ősének számító stratégiai játékot, amely perzsa közvetítéssel vált a mai sakká. A közel-keleti eseménye
Másréti Kató Zoltán


A Duna-sziget – az árvízvédelmi védműtől a békés pihenőhelyig
Vannak Bécsben olyan helyek, amelyekről úgy érezzük, mintha mindig is ott lettek volna, mintha magától értetődően a városkép részévé váltak volna. Ilyen nemcsak a Ringstraße, Schönbrunn vagy a császári paloták együttese, hanem a 21 kilométer hosszú Duna-sziget is. Ha ma az ösvényein sétálunk – kerékpárosok között, a füstölgő grillek illatától kísérve, a folyó zúgását hallgatva –, olyan, mintha a természet egy öröktől fogva létező részén járnánk Bécsben. Valójában épp az ellen
Seidler Andrea


Bécsi Magyar-látogatás a protokollon túl
A magyar miniszterelnök, Magyar Péter ausztriai látogatását már majdnem protokolláris eseménytelenségnek lehetett volna elkönyvelni – ha utólag nem történt volna két dolog, ami kiemeli a rövid, csak néhány órás eseményt a diplomáciai megszokottságból. Magyar Péter és Christian Stocker osztrák kancellár a délelőtti sajtótájékoztatójukon hosszasan beszéltek az „azbesztbotrányról“, amely érthetetlen módon úgy keletkezett, hogy négy burgenlandi bányából éveken át tonnaszámra expo
Martos Péter


Gáspár Ildikó a Theater in der Josefstadtban rendez
Gáspár Ildikó 22 évig volt a budapesti Örkény Színház rendezője, dramaturgja. Dolgozott Berlinben, Nürnbergben, Kölnben, Rigában, Göteborgban. Az elmúlt évben Heinrich von Kleist Marquis von O. című rendezése a berlini Deutsches Theaterben jelentős kritikai elismeréseket kapott. Első bécsi rendezését szeptember 3-tól láthatja a közönség a Theater in der Josefstadtban. A 8. kerületi színháznak idén ősztől Marie Rötzer lesz az új igazgatója, aki korábban a nagy sikerű Landesth
Lendvai Zsóka


Vágatlanul - Forgács Éva
Podcastsorozatunkban olyan magyarokkal beszélgetünk, akik Bécsbe költöztek, itt élnek és dolgoznak. Arra vagyunk kíváncsiak, hogyan sikerült a beilleszkedésük, miként ismerték meg a várost, és mivel foglalkoznak. Első vendégünk Forgács Éva művészettörténész, aki férjével, Gazdag Gyula filmrendezővel először Budapestről Los Angelesbe, majd három évtized után Bécsbe költözött. Mesélt arról, hogyan jutottak erre az elhatározásra, milyen tapasztalatokat szereztek a hivatalos ügyi
Bécsi Napló


Bécs újra Eurovíziós lázban – mit üzenne Magyarország visszatérése?
A bécsi Eurovíziós Dalfesztivál (Eurovision Song Contest; ESC) idén ismét bebizonyította, hogy az ESC nemcsak zenei verseny, hanem egy város számára óriási élmény és komoly gazdasági-turisztikai esemény is. A bécsi Stadthalléban megrendezett show a 70 éves jubileumot ünnepelte, miközben a város szinte teljes egészében Eurovíziós díszletbe öltözött: a Rathausplatzon felállított Eurovision Village, a közös kivetítések, a kísérőprogramok és a számos ingyenes esemény több tízezer
Csire Márta


Szinkronban a magyar szinkronnal
A magyar szinkron jelenléte igazi hungarikumnak számít szerte a világban. Bár Európa több országában – köztük Ausztriában – is készülnek helyi változatok, azonban sehol nem olyan népszerű a szinkronizálás, mint Magyarországon. Ennek történeti, szocializációs és kreatív oldala is van. 1935-ben készült el az első magyar változat, amikor az országban még nagy volt az analfabetizmus. Ezért egy törvény segítségével kötelezték a mozitulajdonosokat arra, hogy minden idegen nyelvű fi
Góz Tamás


Bemutatkozik a Bécsi Irodalmi Műhely írószemináriuma
Mitől lesz jó egy novella? Hogyan kezdjünk neki egy regénynek? Lehet-e tanítani, tanulni a prózaírást? Csire Márta erről beszélget a BIM írómentorával, Kiss Tibor Noéval és az írószemináriumok tagjaival. A beszélgetést a csoporttagok felolvasása követi. A Bécsi Irodalmi Műhely 2024-ben alakult meg. Az alapítók (Nádori Lídia, Kiss Tibor Noé) kezdetben műfordítói és írószemináriumokat indítottak. Kiss Tibor Noé azóta is két írószemináriumi csoportot vezet, amelynek tagjai ezútt
ÖIUS, BIM


Koncert a kriptában
Bécsben, a Schottenkirche altemplomában adott különleges kriptakoncert keretében szólalt meg XVII. századi barokk zene korhű hangszereken Urbanetz-Vig Margit hegedűművész és Anton Gansberger orgonista előadásában. A Freyung közelében tartott est egyszerre idézte meg a bécsi barokk zenei hagyományt és a kripta sajátos, időn túli atmoszféráját. II. József, a „kalapos” király, gyakran panaszkodott, hogy mennyire zavarja őt az Augartenben sétálgató nagy tömeg. Pedig a császár csa
mkz


Rendszerváltó ünnep a munka előtt
Minden összefügg mindennel, és semminek nincs csupán egyetlen oka. Ez a tartalom nélküli intersztelláris állítás töltődik fel naponta, mióta a magyar választók április 12-én hatalmas többséggel megbuktatták Orbán Viktor kormányát és kleptomániás NER-rendszerét. Magyar Péter miniszterelnöki beiktatása szombaton olyan formálisan ünnepélyes volt, amilyennek egy ilyen rendezvénynek lennie kell. Az azt követő ünnepi öröm viszont olyan felszabadult lett, amilyenre ritkán akad példa
Martos Péter


Látogatás Otto Wagner rennwegi házában
Bécs harmadik kerületének több mint 300 kulturális jelentőséggel bíró helyszíne közül az egyik a Schwarzenbergplatz közelében, a Rennweg 3. szám alatt található. Az épület homlokzatán lobogó zászló miatt sokaknak feltűnhetett, hogy a Horvát Köztársaság nagykövetsége székel ott, azt viszont már csak kevesen tudják, hogy az épület Otto Wagner egyik alkotása. Több mint egy évtizede kerültem kapcsolatba a Kultur im Dritten kulturális menedzsmentcsapattal, akik – amíg a közelben m
Másréti Kató Zoltán


Európának áll a zászló
Fantasztikus hír: az Európai Unió zászlója kikerül a budapesti Országház homlokzatára, az ott lobogó magyar és székely zászló mellé! Csodálatos! Álljunk csak meg egy pillanatra: mi ebben a hír? Ráadásul fantasztikus!? Magyarország 2004-től, immár közel negyedszázada az EU tagja, azóta a kék alapon sokcsillagos zászlót nemhogy az állami intézmények homlokzatára, de nem egyszer még az utolsó falusi lángossütő bódé tetejére is kitűzik, hát akkor az Országházra! Az Országház 2007
mkz


A turizmus az életminőség motorja Bécsben
Bécs nemcsak Európa egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, hanem egy tudatosan felépített városstratégia mintapéldája is. A császárváros turizmusa évek óta rekordokat dönt, miközben a növekedés mögött nem pusztán a történelmi és kulturális vonzerő, hanem egy célzottan kialakított, minőségközpontú látogatógazdasági modell áll. Ez a rendszer egyszerre törekszik a gazdasági teljesítmény növelésére, a városi életminőség megőrzésére és a tömegturizmus hatásainak kontrollálásár
Bihary Bálint


Visszfények – Egy pályázat tanulságairól
A Bécsi Napló pályázói megérdemlik a méltatást. Munkáik újraolvasása közben lett nyilvánvaló, csak megközelíteni lehet, amiről írtak. Ebből adódott a cím, a személyesebb szintelevélforma. Hiszen csupán sziporkák ezek a sorok: írásaik visszfényei. A Bécsi Napló 45. esztendejében, 2025-ben pályázatot hirdetett: egy szerény díjazású, de irodalmi igényű pályázatot. A Korchma Zsombor ötletéből közösen kibontott Itthon vagy otthon tárgykörébe összesen 34 munka érkezett a szerkesztő
Lengyel Ferenc


Szorult helyzet a szorosban
A történelemben számos tengerszoros játszott kiemelkedő szerepet. Talán az egyik legismertebb az antik mitológiában és történelemben jelentős Thermopülai-szoros. A „Thermopülai”szó „forró kapuk”-at jelent. Nomen est omen: valóban az egyik legforróbb hadihelyzet állt elő Krisztus előtt 480-ban, mikor a Xerxész perzsái ellen harcoló görögök két napig sikeresen megvédték és tartották a szorost a sokszoros túlerővel szemben. A védők végül az utolsó szálig mind odavesztek, viszont
mkz


Tavaszváró „banalitások”
Günther Winkler, a Bécsi Egyetem egykori professzora, ismert és elismert jogtudós egyik, a jogtörténetről és államtudományról bevezetésébe tartott előadásában ismételten példázatokkal világította meg okfejtését. Egyik alkalommal éppenséggel Robinsonra tért ki; története ismeretét feltételezte hallgatói részéről. Ez alkalommal arra irányította a figyelmet, hogy a hajótörött mindennapi kihívásai története helyett tekintsék úgy, mint egyedüli szigetlakót, aki nem függött senkitő
Deák Ernő


A Tisza győzelme megrengette a világot
A vasárnapi választást kétharmaddal nyerte meg a Tisza Párt, amely 98,93 százalékos feldolgozottságnál a listás szavazatok 53,06 százalékát gyűjtötte be, a 95 egyéni mandátumhoz várhatóan 43 listás helyet szerez, összesen 138-at a 199 fős Országgyűlésben. A Fidesz a listás szavazatok 38,43 százalékát szerezte meg, összesen 55 képviselőt juttat a parlamentbe. A szélsőjobboldali Mi Hazánknak várhatóan hat képviselője lesz. A bonyolult szavazatszámlálási előírások miatt a Nemzet
Martos Péter
bottom of page
